Szerződni az örök hűségre

2006.11.07. 16:02

A házassági szerződésnek, habár az a szerepe, hogy letisztázza a vagyoni viszonyokat, komoly érzelmi hátulütője is lehet, hiszen sokan sértve éreznék magukat, ha egy szerződést kellenne aláírniuk életük legboldogabb napja előtt, arról, hogy mi, kié. Inkább a nők találják teljesen romantikátlannak a dolgot, de a férfiak között is akad olyan, aki azt vallja, ő ugyan nem kérne senkitől ilyet, de nem is venne el olyan nőt, aki ragaszkodna egy effajta jogi procedurához.

Dr. C. Molnár Emma pszichológus szerint érthető, hogy sokan rossz néven veszik, ha a párjuk szerződéssel akarja őket oltár elé vezetni, de véleménye szerint ezzel együtt azt is látni kell, hogy ma már a dolgok másként mennek. "Régen a család, a társadalom legkisebb gazdasági egysége volt. Mindenki hazaadott mindent és abból közösen gazdálkodtak. Ma már a házasságok nem annyira gazdasági egységben gondolkodnak, hanem az egymást szerető, egymásra odafigyelő, kölcsönösen kielégítő kommunikációban lévő emberek együttese, ami azt jelenti, hogy nagyon sok olyan házasság van, ahol a házastársak külön rendelkeznek a keresetükkel és létre hoznak egy közös alapot az élettel együtt járó költségek finanszírozására. Individualizálódott gazdasági létről van szó, amelyet a házasság intézménye nem old fel teljesen és ezt igen sok házasulandó férfi és nő igenli, vágyja és csakis így tudja elképzelni autonómnak az életét. Ezért aztán nem szabad a dolgot úgy megélni, mint a szerelem, a bizalom hátráltatója" - nyilatkozza a szakember, majd hozzáteszi: "Ahhoz, hogy egy házasulandó pár tisztán kezdjen el együtt gondolkodni arról, hogy mi az, amit a házasságban közösen létre akarnak hozni, ahhoz szükséges a házasság előtti vagyon felmérése."

Forrás: [origo]

Közös ágy, közös vagyon - mindörökké?



Enyém, tiéd, miénk
Sokan, sokféle indokkal kötnek házassági szerződést, de mégis a leggyakrabban előforduló okok között kell megemlíteni azt az esetet, mikor a házasulandók egyike - vagy akár mindketten - már nem első nekifutással próbálkozik meg a házasságkötéssel, s rendelkezik olyan különvagyonnal, amelyet nem akar az új házasságba vinni. Ebben az esetben, a szerződést kötni kívánó fél, egy esetleges újabb válás esetén, előző házasságából származó gyermekeinek garantálhatja a biztos jövőt.

Ez történt Laurával is, aki Erikához hasonlóan éppen most kötötte meg második házasságát és igazán fontosnak látta, hogy legyen szerződésük. "Ez nem szerelem, vagy nem szerelem kérdése. Nagyon szeretem a férjemet, de úgy gondolom, hogy a házassági szerződéssel ő is, én is, a gyerekeim is és a majdani közös gyerekeink is védve vannak. Mindenkinek megmarad a hozott vagyona, valamint kizártuk az özvegyi jogot, így a gyerekeimé marad az én vagyonom, nem felelek a cégéért és nekem sem jár semmi utána. Ha pedig lesz közös gyermekünk, akkor ő lesz a férjem örököse, nem pedig én, majd rajtam keresztül a saját gyerekeim. Köztünk ez semmilyen problémát nem okozott."

Létezik olyan eset, amikor valaki olyan családi céget örököl, amire mindenképpen nagyon szeretne vigyázni és nem akarja beolvasztani semmilyen közös vagyonba. Eszter még sosem volt férjnél, de egyszerűen elképzelhetetlennek tartja, hogy vagyonjogi szerződés nélkül kössön valaha házasságot és azt vallja, hogy ennek semmi köze a romantikához, vagy a bizalomhoz. "Nekem ahhoz túlságosan sok a vesztenivalóm, hogy tisztázatlan körülmények között menjek a házasságba. A szüleim egy életen keresztül dolgoztak azért, hogy mindenem meglegyen és olyann vállakozást hagynak rám, amibe millió cseppnyi izzadságuk van. Nem tehetem mindezt kockára azzal, hogy felelőtlenül nem rendezem a dolgokat, akármilyen szerelmes is vagyok most" - jelenti ki a fiatal lány.

Magyarországszerződésörök hűség