Budapest Bike Maffia – Ők nem a rosszfiúk a városban

betegség advent 2014 önkéntes munka egészség Budapest Bike Maffia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik közösségi oldalon figyeltünk fel rájuk. Kalandot ígér a csoport neve, váratlan izgalmat, valami meghökkentőt. Valami olyat, ami inkább elvesz, mint ad. Pedig a Budapest Bike Maffia csapata a jó oldalon áll: hetente háromszor szélednek szét Budapesten, ki kerékpárral, ki gyalog, hogy másoknak adjanak.

Évek óta segítik élelmiszerrel, vitaminokkal, takarókkal, meleg ruhákkal a hajléktalanokat. A hajléktalanok segítésén túl azonban nélkülöző családokat is támogatnak, sőt egy állatmenhely is a látóterükbe került már.

Havasi Zoltán Forrás: Facebook/Budapest Bike Maffia

A Life.hu Havasi Zoltánt, a Budapest Bike Maffia egyik alapítóját és vezetőjét kereste meg kérdéseivel.

"3 éve pattant ki az ötlet a fejünkből: egy barátommal, Kobela Krisztiánnal söröztünk így karácsony környékén valamikor egy romkocsmában, és arról beszélgettünk, hogy tenni kellene már valamit. Mindketten túl voltunk a családi karácsonyi vacsorán, jóllakva és az ünneppel is eltelve valahogy a főváros utcáin fekvő emberek kiszolgáltatottságára terelődött a szó. Szóval sörözés után gyártottunk egy rakás szendvicset, kerékpárra ültünk és elvittük a hajléktalanoknak. Hogy miért? Én a magam részéről úgy éreztem, valami olyan dologra kellene figyelnem, valami olyat kellene tennem, ami hasznos, ami értékes…"

Kobela Krisztián és Havasi Zoltán Forrás: Facebook/Budapest Bike Maffia

Cél: az érzékenyítés

"Persze akkor már évek óta adtam, ha kellett, ha tudtam, de azt is láttuk, hogy nagyon nincs rendben ez így, a rendszer, aminek ezeket az embereket segítenie kellene, nem hatékony. Az esetleges, alkalmi, egy-egy pillanatra feltámadt jószándék is kevés, bár nyilván a megfelelő időben marokba nyomott száz forint adomány is lehet 'életmentő'. Szóval akkor karácsonykor nekivágtunk ennek a feladatnak, aztán a mi kétszemélyes kezdeményezésünkhöz csatlakoztak barátok, majd a barátaink barátai is. Aztán a maroknyi adni akaró ember mellé csatlakozott még tíz, ötven, száz, sok száz. Elterjedt a hírünk is, először csak szájhagyomány útján, aztán a közösségi oldalak segítségével, és ezen a nyáron a civil csoportból egyesületté váltunk.
Erre szükség volt, mert ahogy szélesedett a csapatunk, úgy kerültek elénk olyan feladatok is, amelyek megoldásához hivatalossá kellett hogy váljon a létezésünk.
Illetve mi magunk is tűztünk ki olyan célokat magunk elé, ami megköveteli a hivatalos utat (is). A hajléktalangondozáson és a családok segítésén túl rendkívül fontosnak érezzük a fiatalok (a 14-24 éves korúak) 'érzékenyítését' a nélkülözők problémáira. Nagy álmunk volt például, hogy mi magunk is fogadhassunk 'ötvenórásokat'. A középiskolai oktatás követelményei közé tartozik, hogy a nappali rendszerben tanuló diákoknak az érettségi vizsgák megkezdéséig 50 óra közmunkát kell végezniük. Ez a 'vizsgaelvárás' tökéletesen összecseng a mi reményeinkkel, hogy 'kinevelhetünk' majd egy olyan fiatal generációt, amely nem csak szólamokat hall a segítségnyújtás fontosságáról, de mire aktív tagja lesz a társadalomnak, már bele is kóstolt abba és érzékenyen reagál majd mások szenvedésére. Vagyis nemcsak beszél, de tesz is másokért.

Forrás: Facebook/Budapest Bike Maffia

Ahogy látjuk, szívesen csatlakoznak hozzánk a fiatalok, mert adni valójában jó dolog, és ha ezt ráadásul egy jól működő csoport keretein belül lehet tenni, jófej emberek között, akkor az még nagyobb öröm.
Ma már a pár tucat szendvics egy kicsit kinőtte magát, több projektünk is van.

Közösségi főzés

A közösségi főzés például rendszeres akciónk, amit átlagosan havonta kétszer szervezünk meg, szombatonként, egy budapesti befogadóhelyen – jellemzően romkocsmában. Ilyenkor a meghirdetett helyen és időben összegyűlünk, és adomány alapanyagokból átlagosan 100-130 adag meleg ételt készítünk. Amint megfőtt az étel, frissen bedobozoljuk, és kerékpárokkal kiszállítjuk hajlék nélkülieknek vagy nehéz helyzetben élő családoknak. A BBM legtöbb akciójához hasonlóan ez is egyszerű, könnyen követhető és átlátható: minden adományozó vagy segítő azonnal láthatja, hova kerül a felajánlása.

Forrás: Facebook/Budapest Bike Maffia

Vacsi – válassz egy családot te is!

A Budapest Bike Maffia és a Szimpla Kert 2012 elején 'találkoztak', aminek eredményeképpen a szervezet immár minden vasárnap kitelepül a Szimpla háztáji piacára. Megjelenésünk lényege: gyűjtsünk élelmiszert rászoruló családoknak! Az első évben minden héten más családot látogattunk meg és vittük el az adományokat. Jelenleg négy családot támogatunk, így a segítség folyamatos és havonta számottevő lehet.

Forrás: Facebook/Budapest Bike Maffia

Vitaminkommandó

A vitaminkommandósok azok a gyors reagálású bringás arcok, akik a raktárunkba érkezett élelmiszereket egy vagy maximum két napon belül a hátukra veszik és kiszállítják az utcán élőknek, vagy esetenként rászoruló családoknak. Ezek túlnyomórészt egészséges, természetes, vitaminokkal teli (zöldség-gyümölcs) csomagok, melyek tartalmát a Karma egyesület heti adománycunamijából állítjuk össze. Emellett gyorsaságuknak köszönhetően már olyan is előfordult, hogy egy konferenciáról megmaradt szendvicshegyet (több mint 200 db-t dobozoltak be), kb. 5 kiló pogácsát, sós süteményt, réteseket is kivittek a gyümölcsök mellé. Egyszerűen azért, mert nagyon utálják, ha az étel a kukában végzi, miközben garmadával vannak éhes emberek.

Forrás: Facebook/Budapest Bike Maffia

Menhelyek támogatása

A Budapest Bike Maffia első projektjei között szerepeltek az állatmenhelyekre szervezett biciklis túrák. Általában tavasztól kora őszig szervezzük ezeket a programokat, lehetőség szerint szombati napra, hogy minél többen tudjanak hozzánk csatlakozni. A résztvevőket arra kérjük, hogy hozzanak az ott lévő állatoknak bármit, amivel a segítségükre lehetnek: tápot, gyógyszert, bolhairtót stb. A délelőtt folyamán kutyasétáltatással segítjük a menhely munkáját, délután pedig szabadprogram van, ami kedvtől és időjárástól függően lángosozást, fröccsözést vagy akár napozást is jelenthet."

Forrás: Facebook/Budapest Bike Maffia

Kiara csodás élete – amikor egy anya szerethttp://www.life.hu/advent/lelekmelengeto/20141201-kiara-neuroblastomaval-kuzd-ossejtkezelesen-van-tul.htmlKiara négyéves, angyalarcú kislány, aki súlyos betegséggel küzd. A hasűrben, közvetlenül a gerincoszlop előtt, két fő artériába is „besült” egy műthetetlen daganat. Kiara azonban e percben jól van, és ahogy csoda az is, hogy él, mosolyog, pónikat rajzol és szalad, csoda az otthona is. Az otthon, amit édesanyja és családja teremtett neki és két testvérének, hogy betegségen innen és túl, boldog gyerekkora legyen a testvéreknek. LélekmelengetőOrigoJön, jön, jön! Újabb Harry Potter-történeteket kapunk karácsonyighttp://www.life.hu/kult/20141208-ujabb-harry-potter-tortenetek-jelennek-meg-j-k-rowlingtol-karacsonyig-a-pottermore-oldalon.htmlDecember 12-én startol J. K. Rowling legújabb ígérete, amely szerint szentestéig minden nap közzétesz egy új Harry Potter-sztorit. Már alig várjuk!KultOrigoKarácsonyi mámor: a világ legfinomabb dióhabos linzerehttp://www.life.hu/advent/recept/20141121-diohabos-linzert-keszitunk-adventre-vagy-karacsonyra.htmlAz adventi hétvégékre és az ünnepekre egyaránt elkészíthető linzerek a vendégek kedvencei, ráadásul sütisdobozba zárva jó sokáig el is állnak – persze, ha nem fogynak el idő előtt. ReceptThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.