Keresés

Kényszerzubbonyt és bilincset adtak a gyerekre, hogy elaludjon

2011. március 16., szerda, 16:25--
eszközök:

Megbilincselte, majd kényszerzubbonyt adott 11 éves brit kisfiára a mostohaapja. A bíróságon azzal védekezett, hogy különös "módszerétől" azt remélte, a gyerek könnyebben elalszik majd.

Az interneten megrendelt kényszerzubbonnyal próbálta elaltatni mostohafiát a 39 éves brit apuka. A férfi ráadásul a 11 éves kisfiú lábait is lebilincselte, valamint egy hevederekkel megerősített maszkot is ráadott, hogy a fejét se tudja mozgatni. Bár az apa és a gyerek anyja is bűnösnek vallotta magát, azzal védekeztek, hogy ezzel csak segíteni szerettek volna a viselkedési problémákkal küzdő gyermeken. A szülőket most kettő-, illetve három év börtönbüntetésre ítélték, a kisfiút pedig nevelőszülőknél helyezték el.

dailymail.co.uk

A bíró értetlenül állt az eset előtt és élesen bírálta a nevelőapát. "Ez egy szörnyű tett. Lehetetlen megérteni, hogyan képes egy ember ilyet tenni egy másik emberi élőlénnyel. Hihetetlen elképzelni, hogy bárki is azt gondolhatja, hogy ez egy működő terápiás eszköz lehet, ráadásul az orvos közölte az apával, hogy a fiú nem autista"- tette hozzá a Jacqueline Davies, bíró.

Az anya nem akart közbeavatkozni

A férfi ügyvédje, Tina Dempster elismerte, hogy valóban perverz, amit védence tett, bár azt is figyelembe kell venni, hogy a  férfit a segítő szándék vezérelte. Sosem próbálta eltitkolni tettét, ami számára természetes volt, mivel úgy tűnt, a "terápiás" módszer beválik" - tette hozzá az ügyvéd. A történtekhez az anya, Megan Rhys csak annyit fűzött hozzá, hogy, bár nem értett egyet a módszerrel, nem szerette volna felülbírálni a párja döntését sem.

eszközök:
Hozzászóláshoz be kell lépned vagy regisztrálj ide kattintva
11 komment
J.Viola 2011-05-27 12:45 11
Na, ide vezet, az a nagyon humánus és közveszélyes nevelési elv, hogy a gyereket nem szabad testi fenyítéssel nevelni. És persze itt sok "szuperszülő" botránkozik, akik közben a hiperaktív gyerekeiket nyugtatózzák és a pszichológusokhoz meg a tanárokhoz passzolgatják. Hiába, ha senki se vághatja pofont azt a szegény gyereket, hogy egy kicsit elgondolkodhasson.
unka 2011-04-09 19:37 10
Nem tudom még mire képes egy embernek nevezett lény ,de találékony nagyon.Lehet gonosz vagyok nagyon de egy pár napra szeretném őrajta látni ugyanezeket a dolgokat.Még hogy nevelő szándék ,az anya meg szánalmas.
bacsi 2011-04-09 19:26 9
De helyesek!!!!!!!!!!!
ginoma 2011-03-17 09:22 8
hát igen, nagy az Isten állatkertje :(
Soya 2011-03-17 08:11 7
""bár azt is figyelembe kell venni, hogy a férfit a segítő szándék vezérelte. Sosem próbálta eltitkolni tettét, ami számára természetes volt, mivel úgy tűnt, a "terápiás" módszer beválik" - tette hozzá az ügyvéd"" ezek tényleg ennyire hülyék, vagy csak meg játszák magukat. Jó pár évre én is ugyan ezt tenném velük, mondjuk csak ""terápiás célzattal"", vajon örülnének neki?
1 2 3
Találatok száma egy oldalon: 10 20 50 100

hirdetés
80
Horoszkóp
  • Napi
  • Heti
  • Havi

Hirdetés
  • 30
  • 20
  • 10
Top 3
  • Videó
Szólj bele!
  • Kommentek
  • Fórum hozzászólások
Hirdetés
  • 60
  • 50
  • 40
Receptek
  • Legfrissebb
  • Legnépszerűbb
life.hu hírlevél
  • LEGFRISSEBB TOPIK
  • LEGFORRÓBB TOPIK
A life.hu kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.