5 dolog, amire egyáltalán nincs szükség az iskolában - Ne engedd, hogy bevigye a gyerek

mobiltelefon mp3-lejátszó iskola tanszer játék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még tart a nyár, de lassan érdemes megkezdeni felkészülni és felkészíteni a gyereket a sulira. Ennek része az iskolai bevásárlólista összeállítása és a tabuk megnevezése is. Nem minden való ugyanis az iskolába - még akkor sem, ha elsőre hasznosnak tűnik.

Mobiltelefon

Kevés olyan vitatéma van, amiről mindenkinek van véleménye. Nos, a "vegyünk-e mobiltelefont az iskolás gyereknek" az egyik ilyen örökzöld. Tény és való, hogy nem haszontalan eszköz a mobil a szülő-gyermek kommunikációban és számtalan esetben jól jöhet, ha a kicsi elérhető, vagy ha ő el tud érni. Ha azonban nem elég érett ahhoz, hogy saját telefonja legyen, ráadásul még nem is akkora, hogy egyedül járjon a suliba, teljesen felesleges pénzt költeni erre. Ha mégis hasznosnak vagy szükségesnek tartod, vegyél egy egyszerű modellt, az okostelefonokat felejtsd el, mert a gyerek kizárólag játékra használja majd, akár óra közben is.

Thinkstock
Thinkstock

Színes, mesés, varázslatos tanszerek

Ami a lányoknak Hannah Montana, az a fiúknál Pókember - ők ma a legnépszerűbbek a hagyományos lovas, cicás, kutyás, autós vagy focis tanszerek és kiegészítők mellett. Jó, ha tudod, mielőtt beszerzed ezeket borsos áron, hogy a gyerekek ízlése hihetetlen gyorsan változik. Aki-ami nyáron, tanszervásár idején még a kedvencük volt, félévkor már lehet, hogy rá sem bírnak nézni. A méregdrága hercegnős táska helyett akkor majd vehetsz újat. Ugyanez vonatkozik a csillogó, villogó, világító, zenélő és feleslegesen cicomás tanszerekre: szépek és divatosak, biztosan nagyon népszerűvé teszik a gyermekedet a többiek szemében, a tanárok szemében viszont sokkal kevésbé, ha az órán inkább a szépséges tolltartójával, radírjával vagy ceruzájával játszik jegyzetelés helyett.

Thinkstock
Thinkstock

Csecsebecsék

Lányos anyukák figyelem! Az iskolák házirendje általában szigorúan kitér az öltözködési szabályokra. Sulitól függően tilos a kihívó ruha, a smink, a magas sarkú cipő vagy a hajfestés. Nem csak azért, mert egy gyereknek felesleges kimázolnia magát, illatfelhőt húznia maga után és gólyalábakon billegni. Hanem azért sem valók ezek az iskola falai közé, mert a nebulók egyszerűen nem bírják megállni, hogy szünetekben, de még a tanórákon is igazítsanak egyet a szájfényükön, vagy csak még egyet fújjanak magukra a kölniből. Ilyen a hiúság... Viszont a kamaszkor felé közeledve, játékból, sulin kívül, egyszer-egyszer igazán megengedheted a kislányodnak, hogy néha kisminkelje vagy beillatozza magát, vagy próbálgassa a ruháidat és cipőidet - te is jól fogsz szórakozni -, ám a suliban ez maradjon tabu.

Thinkstock
Thinkstock

Kisautó, videojáték és társaik

A tanárok általában nem szeretik, ha a gyerekek játékokkal felszerelkezve mennek az iskolába. Igazuk is van, hiszen a kicsik nem tudják megállni, hogy ne vegyék elő a babát vagy a kisautót tanítási időben. Ha elveszik a kedvenc játék, akkor pedig pláne nem tud a tanulásra koncentrálni. De ne hidd, hogy ez csak az alsósoknak kísértés! A nagyobbacskák, de még a gimnazisták is szeretnek büszkélkedni a karácsonyra, húsvétra vagy születésnapra kapott vadiúj videojátékkal vagy más kinccsel. Pedig ezek éppolyan kiváló figyelemelterelők, mint a kicsik játékai, ha nem még jobbak azoknál. Ami pedig még nehezebb: otthon sem szabad engedned, hogy túl sokat, vagy túl sokáig játsszon hétköznaponként a gyerek, ha ugyanis a tanulás vagy a pihenés rovására megy a játék, éppúgy kevésbé tud koncentrálni az iskolában, mintha magával hordaná a suliba.

Thinkstock
Thinkstock

Zenelejátszók

Ami a mi időnkben a walkman és a discman volt, az manapság az mp3-, mp4-, sőt, mp5-lejátszók. Kisebbek, sokkal többet tudnak, és akár a tanulásban is segíthetnek ezek a kütyük, de nem tanítási időben. A zenehallgatás szigorúan otthoni tevékenység legyen, még a szünetben sem jó "játék". Arról nem is beszélve, hogy ezek a szerkezetek elveszhetnek, elromolhatnak, vagy akár el is lophatják őket. Az mp4-ek és mp5-ök azonban nemcsak zenelejátszók, képeket és videókat is feltölthetsz rájuk, akár olyan tananyagokat, fájlokat is, amelyek segíthetnek neki a tanulásban, utazás közben vagy otthon hétvégére, délutánra. De nem az iskolában!

Thinkstock
Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.