Tízezreket spórolhatsz a nagycsaládos igazolvánnyal

kedvezmény családtámogatás szórakozás beiskolázás nagycsaládosok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén igen kevés kisgyermek született, így azokat, akik a mai viszonyok között munka mellett több gyermeket is vállalnak, a kormány is támogatni igyekszik, egyes ötletek szerint a jövőben többek között a nagycsaládos igazolvánnyal is.

Ki számít nagycsaládosnak?

A családtámogatási törvény értelmében az a háztartás, ahol a szülők legalább három gyermeket nevelnek, tehát legalább három gyermek után kapnak családi pótlékot, nagycsaládosnak minősül. Ha egy vagy két gyermek a nagyobbak közül már akkora, hogy nem jár utána családi pótlék, akkor őket is figyelembe veszik a többieknek járó ellátásoknál, de a nagyok már nem kapnak kedvezményeket. Ahhoz, hogy egy család nagycsaládosnak minősüljön, nem szükséges a szülőknek házastársaknak lenniük, az élettársi kapcsolat is elég.

Thinkstock
Thinkstock

Emelt családi pótléktól az adókedvezményekig - a jelen

A nagycsaládnak minősülő családok most is jó néhány kedvezményt igénybe vehetnek. Egyrészt gyermeknevelési támogatást, azaz gyetet kapnak, melynek összege megegyezik a gyesével, azaz jelenleg 28 500 forint, és a legkisebb gyerek 8 éves koráig jár. Emelt családi pótlékot is folyósítanak számukra, ami gyermekenként 16 000 forintot jelent havonta. Az étkezési támogatás sem elhanyagolható: az intézményi térítési díj felét nem kell kifizetniük. A hivatalos nevén Étkezési Térítési Díjkedvezmény a gyerekek nappali tagozatos tanulmányai alatt igényelhető, és mértéke a helyi önkormányzat döntése alapján a közoktatási intézményben tanuló, rászoruló gyerekek esetén tovább emelhető. A nagycsaládban nevelkedő gyerekek emellett ingyenes tankönyvellátásra is jogosultak, amiről még az iskolai tankönyvrendelés előkészítése előtt szólni kell. Ha ez bármi - például egy iskolaváltás - miatt elmarad, akkor az iskola köteles tankönyvkölcsönzéssel megoldani a problémát.

Államilag biztosított a családi adókedvezmény is, melyet már egy gyerek megléte esetén is igénybe lehet venni, de mértéke három, vagy több gyermek esetén jelentős igazán. A jogosultságról, mely már a 91. naptól a még meg nem született gyermek után is jár, a munkahelyen kell szólni, és mindkét szülő igényelheti - tegyük hozzá, hogy elvált szülő csak akkor, ha a gyermek felügyeletét rábízták, a másik fél már nem jogosult. A kedvezmény a személyi jövedelemadó alapját csökkenti, egy-két gyerek esetén gyerekenként nagyjából nettó tízezer forinttal, háromnál már 33 000 forinttal. Ahhoz, hogy ezt az összeget meg is kapja a munkavállaló, a személyi jövedelemadója összegének magasabbnak kell lennie, mint a kedvezmény, mert csupán az adó összege igényelhető vissza, annál több nem.

Utazási és egyéb kedvezmények

A nagycsaládosok a fent felsoroltak mellett utazási kedvezményekre is jogosultak, melyet vonaton és buszon is felhasználhatnak. Előbbi esetén a MÁV akkor ad 90%-os kedvezményt a jegy árából, ha a szülők legalább három saját gyermekükkel utaznak valahová, ilyenkor mind az ötük igénybe veheti a kedvezményt. Ha a szülők nem kerekedtek fel az összes gyerekükkel, akkor csak 33%-os családi kedvezményt kaphatnak, melyet mindketten megkapnak, ha legalább egy, 18 éven aluli gyermekkel utaznak - ekkor a rokonsági fokot sem vizsgálják egyébként.

Buszon ugyanezek a szabályok érvényesek, de akkor is jár a kedvezmény, ha az egyik gyerek már elmúlt 18 éves, nappali tagozatos, érvényes diákigazolványa van, és még nem múlt el 26 éves. A kedvezmény akkor is jár, ha magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak életkortól függetlenül - ám ilyenkor fel kell mutatni a kifizetőhely igazolását is.
Mindezek mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is nyújt kedvezményeket tagjainak, országos partnerhálózatukon keresztül akár vásárláshoz, akár különböző belépőjegyekhez, szolgáltatásokhoz kaphatunk így változó mértékű kedvezményeket.

Thinkstock
Thinkstock

Nagycsaládos igazolvány - a jövő?

Egyes hírek szerint a nagycsaládos kedvezmények körét tovább bővítenék: a tervek szerint például színházi előadásokra, művelődési házakba, uszodába ugyanolyan kedvezményekkel juthatnának be a családok, mint a nyugdíjasok. Ehhez az úgynevezett nagycsaládos igazolványra van szükségük, melyet a budapesti X. kerületi önkormányzat által működtetett rendszerről példáznak.

A kőbányai önkormányzat ugyanis az egyedüli egyelőre, ahol a kormány tanácsadója, Révész Máriusz kezdeményezésére és a képviselőtestület döntése nyomán már igényelhető a Kőbányai Nagycsaládos Kártya. Ez jelenleg a kerületi közművelődési és kulturális rendezvények belépőjének árából 30%, az önkormányzat által támogatott sport- és kulturális egyesületek, tanfolyamok díjából 20% kedvezményt nyújt, emellett az uszoda és a strand is kedvezményes díjszabással vehető igénybe. A picik a két kerületi játszóházban előzetes időpont-egyeztetés után ingyen játszhatnak, ugyanígy a bölcsődék sószobáit is térítésmentesen használhatják, a nagyobb gyerekek a Szent László Gimnázium szervezésében történő felvételi előkészítők díjából kapnak 20% kedvezményt.

A kártyát a kőbányai lakhelyű nagycsaládosok a szociális ügyekért felelős alpolgármesteri titkárságon kérvényezhetik, ahová a szülők és a gyerekek igazolványait, születési anyakönyvi kivonatait is vinni kell. Arról, hogy a többi kerületben, illetve településen mikor lesz elérhető a nagycsaládos kártya, egyelőre nem tudni.

Mennyibe kerül az óvoda? - A legfontosabb költségek és támogatásokhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120803-koltsegek-szocialis-tamogatasok-allami-es-magan-ovodaban-2012ben.htmlAki többet keres, több támogatást kap? Ismét rosszul jártak a kismamákhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120719-8900-forinttal-kevesebb-gyed-nem-kaptak-meg-a-kismamak-a.html12 évesen börtönbe? Nagyító alatt a fiatalkorúak büntethetőségehttp://www.life.hu/anyaskodj/20120713-12-evesen-bortonbe-nagyito-alatt-a-fiatalkoruak-buntethetosege.htmlOdaadnád önként a családi pótlékod egy szegényebbnek? A kormány így segítené a gyermekvállalásthttp://www.life.hu/anyaskodj/20120702-odaadnad-onkent-a-csaladi-potlekod-egy-szegenyebbnek-a-kormany-igy.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.