hiedelem Születés terhesség babona szülés kismama gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden pár azt szeretné, hogy gyermeke egészségesen jöjjön a világra, és hogy életét öröm és jólét kísérje. Ám a gyerekekkel kapcsolatos jókívánságok mellett a mai napig makacsul tartja magát jó néhány népi hiedelem a gyerek születése körül, amit a Life.hu most összeszedett.

Persze, hogy ki mennyire hisz a babonákban az nagyon sok tényezőtől függhet. Egyértelműen meghatározza a környezet és a neveltetés, bár nyilvánvalóan egyre kevesebb babona marad életképes a mindennapokban. Az anyáról lányára szálló hiedelmekkel kicsit más a helyzet, hiszen a gyermekvárás, a szülés, születés millió, előre nem látható kockázattal járhat, a nők talán ezen a területen a legsérülékenyebbek, és elég egyetlen véletlenszerű egyezés a valóság és hiedelem között ahhoz, hogy az is rémülten tegye keresztbe az ujjait - rontás ellen -, aki egyébként máskor lazán átlép a ránk hagyományozott, rongyos kis babonáink fölött.

Thinkstock
Thinkstock

Mielőtt bárki megnyugodna, hogy a lejjebb felsorolt babonák már nem élnek velünk, el kell áruljuk, hogy a most következő babonák egy részét 2012 decemberében, fórumokon vadásztuk. Olyan fórumokon, ahol fiatal kismamák osztják meg várandósággal, szüléssel kapcsolatos gondolataikat és hiedelmeiket. Jellemző tapasztalat, hogy annak ellenére, hogy sokan azt állítják, nem hisznek a babonákban, mégis valamiért mindenki olyan finoman, óvatosan, lábujjhegyen fogalmaz, ha hiedelemről, főleg ha negatív előjelű hiedelemről van szó. Mintha a babona elutasítása önmagában is valami rosszat idézhetne annak fejére, aki mosolyogva hátrál a hiedelmek elől.

Gyakori mondat az "én ugyan nem hiszek benne, de" és ilyenkor jönnek a mások rossz tapasztalatai, illetve "nekem mindegy, ha az anyósom ettől boldog" kijelentések, valamint "az ártani nem árt, akkor meg miért ne?". Mindhárom mondat ösztönös védekezésről árulkodik, mert ciki ugyan a babona, de azért ha nem muszáj, nem hívjuk ki magunk ellen a sorsot.

Íme a legismertebb, mosolygásra késztető babonák a gyerekszobából, amelyek - akár hiszünk bennük, akár nem - ősi hagyományunk:

Babavárással kapcsolatos hiedelmek

- Gyomorégés: kétféle hiedelem is ismert a kismamák erős gyomorégésével kapcsolatban. Az egyik szerint akinek ég a gyomra várandósság alatt, az bizony olyan babát hord a szíve alatt, aki dús, nagy hajjal érkezik a világra. Másik hiedelem szerint a lányos kismamák szenvednek a gyomorfájdalomtól.

- A pocak formája is üzen a babonák szerint: a csúcsos has fiút jelez, a széles, a derék irányába is elterpeszkedő, gömbölyű has lányt jelent. A májfoltos bőr szintén kislányos jel, míg a gyakori rosszullétek fiút ígérnek.

- Amit szinte mindenki betart, még a legkevésbé babonásak is, hogy a harmadik hónap végéig titokban kell tartani a várandósságot, különben a kicsi meggondolja magát - elvetél az anyuka.

- Tilos előre vásárolni a kicsinek, és még erősebb a tilalom bármilyen ajándék elfogadása esetén a baba születése előtt, mert ez akár a "kicsi halálát is okozhatja". A gyerekágyat is csak a kicsi születése után szabad összeszerelni, a helyére állítani - hogy az ártó szellemek ne telepedhessenek meg benne.

Thinkstock
Thinkstock

- A kislány babák a babonák szerint szégyenlősek, nem mutatják magukat (a szemérmüket) az ultrahang-vizsgálat során. Aki kislányt vár, az édes ízeket kíván, a fiús kismamák sósat.

- A kismama lehetőleg ne csodálkozzon rá (ne bámuljon meg) furcsa növényt, állatot, se "rút" embert, mert ez vagy befolyásolja a kicsi szépségét, vagy a bőrén "jegy" formájában visszaköszön.

- Gyermeket váró nő soha ne lépjen át állat fölött, és tilos megrúgni, meglökni, arrébb zavarni pihenő állatot, mert az később "bosszút áll" a babán. Elviszi a kicsi álmát, vagy nem hagyja levegőt venni: ráül a mellkasára. (Régen a súlyos allergiás, asztmás tünetek egyik magyarázata is ez a babona volt.)

- Tilos ruhaszárító kötél alatt átmenni, hogy ne csavarodjon a kicsi nyakára a köldökzsinór. Ugyanezért ne is varrjon a kismama.

- Egy "jó babona" is született: várandós nőt megütni tilos! Miért? Mert az ütés nyoma meglátszik majd a gyereken...

Szüléshez kötődő hiedelmek

- Egy régi babona szerint férfi még véletlenül sem lehet jelen a szülésnél, mert az rosszat tesz a gyermeknek, csak nő (szülésznő, bábaasszony) vagy nőrokonok lehetnek segítők és tanúk egy újszülött érkezésénél.

- Ám a férfiaknak is van azért szerepük: kötelező inni az újszülött egészségére (alkoholt), mert ha ez elmarad a kicsi nyűgös, hasfájós lesz. Egy másik magyarázat szerint azért kell inni az apukának és a barátainak, hogy elég teje legyen az anyukának. (Manapság tejfakasztó bulinak hívják az újdonsült apukák szülést követő alkoholmámoros partiját.)

- Az ágy alá rejtett olló vagy kés segíthet nehéz szülés esetén, a hiedelem szerint elvágja a fájdalmat.

- Szülés közben soha ne igyon a vajúdó nő szűk szájú üvegből, mert még nehezebb lesz a szülése.

Thinkstock
Thinkstock

Gyerekágyhoz kapcsolódó hiedelmek

- Az anyuka hat hétig ne tegye ki a lábát a házból, ha mégis mennie kell, akkor csak bekötött fejjel.

- Elvált nő ne menjen babalátogatóba (özvegy se), mert rontást visz a babás házra.

- Nem árt piros cérnát kötni a baba csuklójára, mert az elűzi a rossz szellemeket, védi a banyák ártásától a gyereket. A fokhagyma is ezen segít, amit a gyerek ágya alá kell rejteni.

- Földön fekvő gyerek felett tilos átlépni, különben "nem nő meg", aprócska marad.

- És egy tündéres babona: az első kiesett fogacskát el kell rejteni a párna alá - azt éjjel elcseni a "fogtündér", helyére pedig pénzt rak, hogy a kicsi majd bőségben élhessen.

Mit mond a pszichológus?

Gazdag Enikő pszichológus szerint a túl sok babonában való hit akadályozhatja az életet, hiszen túl sok "szabályt" kell aprólékos gondossággal betartani ahhoz, hogy jól alakuljanak a dolgok. Egy-két babona hasznos "kapaszkodó" lehet, segít hinni a pozitív fordulatokban, és ez erőt adhat, hiszen a pozitív gondolkodás önmagában előremutató. Valahol ebben is az arany középutat kell megtalálni, lehet hinni, de csak mértékkel.

Ha a szülőpár, aki a babát várja, nem hisz benne, nem kell azért mindenféle rituálénak kitenni a babát, mert a nagyszülők elvárják, ők a saját házukban betarthatják, de nem rendelkezhetnek a gyerekük családjának a szabályairól.
Szendvicsgyereknek lenni a legrosszabbhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130107-elhanyagolt-szendvicsgyerekek-ilyen-tunettekel-jar-a-kozepso-gyerek-szindroma.htmlA nyolcvanas évek kedvenc popsztárjaihttp://www.life.hu/anyaskodj/20130104-gyermekkorunk-kedvenc-popsztarjai-mi-lett-a-nyolcvanak-evekben-korulrajongott.htmlBudapesten született 2013 első kisbabájahttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20130101-ujevi-baba-a-fovarosban-ejfel-utan-2-perccel-jott.htmlÚjévi babonák - Így leszel gazdag 2013-ban!http://www.life.hu/anyaskodj/20121217-ujevi-babonak-igy-lesz-gazdag-es-sikeres-eved-2013ban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.