Ezek a tárgyak űzik el a szerelmet a lakásban

kaktusz blokkolás szerelem feng shui lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A feng shui elvei szerint ha már régóta nem találod az igazit, akkor elképzelhető, hogy "szerelemblokkoló" tárgyak kerültek a lakásodba. A Life.hu összeszedte, mit kell eltávolítani az otthonodból, ha a szerelmet keresed.

A feng shui ősi kínai tudományként hódította meg a világot, útmutatásait az üzlethelyiségektől kezdve az irodákon keresztül az otthonokban is sokan követik a lakberendezés során. Tény, hogy a különböző színek, anyagok, tárgyak más érzéseket váltanak ki az emberekből, sőt, a színek és környezet hangulata bizonyíthatóan tartósan is hatással lehet a közérzetre, így a mindennapi teljesítményre. A párkeresésnél pedig mi fontosabb lehetne, minthogy saját magaddal békében élj és kiegyensúlyozott légy? Így nem meglepő, ha a feng shui elvei szerint "szerelemblokkoló" dolgok is létezhetnek, melyeket, ha párt keresel, inkább távolíts el a lakásodból. Először is nem árt, ha tudod, párkeresés szempontjából a hálószoba, illetve a lakásod dél-nyugati területe bír kiemelkedő fontossággal - ez utóbbi a szerelem, a kapcsolatok területe, amit erősíteni kell.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Szerelemblokkoló dolgok a lakásban:

Kaktusz

Bár az egyik legigénytelenebbnek tartott növénynek csodaszép fajtáit is be lehet szerezni, a szúrósságán a legszebb virág sem változtathat. Épp ez utóbbi miatt nem célszerű, ha a lakásodban, különösen mondjuk a hálószobádban tartasz ilyet. Ez ugyanis a feng shui értelmében távol tartja a hozzád közeledő férfiakat.

Páratlan dísztárgyak

Ha szerelemre vágysz, akkor ne páratlan dísztárgyakkal vedd körbe magad, azzal ugyanis csak a jelenlegi helyzetedet, vagyis a szingliségedet erősíted. Mondjuk hiába egyedül alszol a franciaágyban, ahhoz két éjjeli szekrény és lámpa jár - nem érdemes lehagyni az egyiket. A polcokról is távolítsd el a páratlan csecsebecséket, porcelánfigurákat, és inkább a páros dolgok legyenek fókuszban.

Kemény, rideg anyagok

Hiába vannak csodaszép lakberendezési tárgyak kőből, márványból, fémből, a feng shui értelmezésében ezek a szerelem, párkeresés szempontjából nem a legszerencsésebb anyagok. Keménységük azt jelzi, téged is keménynek, megközelíthetetlennek látnak a férfiak.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Száraz virágok, halott virágok

Szereted a régiségeket, netán a száraz virágok kompozícióját a lakásodban? Ha nem szeretnél egyedül lenni, az ősi kínai tudomány szerint felejtsd el őket, hiszen ezek a jövő helyett a múltba húznak vissza, így konzerválva jelenlegi állapotodat. Éppen ezért, ha már rég túl vagy a volt kapcsolatodon, hiába szereted azt a kis kütyüt az asztalodon, vagy macit a hálószobádban, tedd el szem elől. A száraz virágokkal pedig az a probléma, hogy egyszerűen halott élőlények, melyek nem sugallják valami új kezdetét.

A legfontosabb: legyen rend!

Bár azt mondják, hogy a zseni átlátja a káoszt is, inkább legyél rendes, mint zseni, ha párra vágysz. Ha szanaszét hevernek a holmijaid, többségében a tárgyaid pont ott vannak, ahol nem kellene lenniük, az a lelkedben lévő zűrzavarra utal. Nem utolsósorban a hangulatodra is hasonló káoszt, szétszórtságot, rendezetlenséget sugalló hatással van, ami nem segít megtalálni a számodra megfelelő férfit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.