Sorozatszex az Alföldön - a facér pasi naplójából

Aztán átkerültem az üveg túloldalára, és kiderült, hogy nagyjából minden másképpen van, mint addig gondoltam. Korábbi világom valójában apró kuckó volt, a rémségek kicsiny boltja pedig maga az univerzum.

Miután egyedül maradtam, egyszer csak kezdtem azt érezni, vagy inkább kezdett feltűnni, hogy például ami a kamatyolást illeti, hát azt szinte mindenki mindenkivel csinálja, de legalábbis csinálni akarja. Nem hoznék most konkrét példát, pedig akadna dögivel. Ami a nőket illeti, nem eggyel dumáltam, aki fújta rendesen, hogy a pasik csak a farkuk után mennek, miközben az is kiderült, hogy ők meg piszkosul szeretnének elébük kerülni. Ami elég rendesen sikerül is, mondhatni mindkét részről nagy a találati arány. És teljesen mindegy, hogy közben van-e otthon férj vagy feleség.

Jó, vágom én, hogy ezt a dolgot - a szex sorozatjellegét - nem a mobiltelefonokkal egy időben találták fel, hanem kicsit régebben, de ami ma van, az rémület.

Amikor bizonyos helyzetekben leveszik, hogy én viszont nem vagyok kapható - facérság ide vagy oda -, mind azzal jönnek: nézd má', milyen bonyolult egy csávó. De ha a világ tényleg olyan egyszerű, amilyennek egyszerre csak mutatta magát, akkor inkább vagyok bonyolult. Amire persze rámehet egy-két emberinek induló találkozás, de én legalább maradok, aki voltam. Szerintem ez amúgy nem is annyira bonyolult.

Eleinte azt gondoltam, ez valami nagyvárosi cucc lehet - beszippant ugye Babilon -, hogy bizonyos dolgokat - erkölcs, blabla, satöbbi - simán szögre lehet akasztani futó numerák idejére. Ám aztán eszembe jutott egy régi riportom az Alföldről, amit akkor, házasságom előtt, még nem tudtam súlyán kezelni. Azt hittem, csak szimplán vicces. A sztori is, meg ami utána történt.

Az anyag egy negyvenes fickóról szólt, akit elhagyott az asszony, ő meg bánatában, mindenét feladva, kiköltözött a mezőre valami háncsokból szőtt kunyhóba. Napszámból élt, meg ami akadt. Amúgy adott a higiéniára, illatozott, mint egy drogéria, szabad bejárása volt a környéki tojáskeltető zuhanyzójába. Tök komoly, mindjárt lejön, miért említem.

Mikor találkoztunk, már túl volt a bánaton, vigyorogva mesélte, mennyire imponál szabadságával a falubeli nőknek. Meg is volt neki a nagyja, tanítónőtől postáskisasszonyon át az agronómusasszonyig. Na, ja! Milyen izgi, jóvágású vagabund, nem is büdös.

Gondoltam, ezt azért nem írom meg telibe, rakok bele fikciót. Körítettem egy pikáns mesét róla meg az erdész feleségéről. Jó ötletnek tűnt, fa is alig volt a közelben, nemhogy erdő, tuti a tapintat. Kijött a cikk, csörög a telefon, rikoltja egy nő, hogy én milyen egy állat vagyok. Meg hogy ő csak egyszer botlott, de most aztán tudja ország-világ. Na, ő volt az erdész felesége.

Alföldi barátom azt ugyanis nem mondta nekem: egyszer elruccant a Mátrába. És lehet ezen röhögni, de annyira nem is vicces. Babilon? Ugyan már.

Tippünk: Randizz az interneten!