Mazel Tov, Kristóf és Matan! - A született férjek nagy napja

esküvő párkapcsolat szerelem homoszexualitás Steiner Kristóf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány nappal ezelőtt álmosan pislogva ébredeztem, és a Tel Aviv-i napfény beragyogta a színes kendőkkel körülvett alvókuckónkat. A kedvesem - azaz már férjem, csak olyan nehéz ehhez a szóhoz hozzászokni - már nem volt mellettem.

Tipp! Szexi fotósorozat Jessica Albáról. Kattints a képgalériáért!




A legénybúcsú

A legcsodálatosabb abban, ha az ember fiának pasi a szerelme, hogy a legénybúcsúról sem kell hiányolnia a kedvesét. A kedvenc bárunkban, a Tederben ünnepeltünk a barátainkkal, Tel Aviv legnagyobb zsinagógájának tövében, tekintélyes mennyiségű vodka-áfonyával.

Garry barátom - akivel a Kabbala Központban is együtt tanulok - magával hozott egy kis könyvet, amelyet hagyományosan a csodák köteteként emlegetünk. Amikor pirkadatkor hazaindultunk, megtörtént a varázslat: egy szemeteskonténer tetején egy akkora liliomcsokrot találtunk, mint egy gömbvillám. Egy luxushotel exkluzív partijának díszlete volt, majd frissen a lomokra vetették. Nekünk persze több se kellett: kiemeltük a kupacból, és a fejemen egyensúlyozva, pityókásan hazacipeltem. Reggel, mikor felébredtem, alig emlékeztem, hogyan került egy gigantikus virágdísz az asztalunk közepére...

A Nagy Nap

Bár nem egyeztettünk asztrológussal az esküvő napját illetően, a sors úgy rendezte, hogy a menyegző az év egyik legfontosabb időszakára essen. Kabbalisztikus szempontból a Rosh Hashana előtti időszak egyfajta tiszítótűz: ilyenkor átgondoljuk, mi az, amit elszúrtunk a tavalyi év során, és hogyan változtathatnánk rajta. A kabbalisták szerint minden hétnek más-más energiája van, és az adott időszakra vonatkozó szakaszon meditálunk a Zoharból, a Biblia arámi nyelven írt misztikus magyarázatából. Az esküvő hetének energiája az egoizmuson való felülemelkedés volt. Nem titok, hogy az esküvő előtti stressz minket is utolért, de a heti Zohar-szakasz emlékeztetett minket arra, hogy fájdalom nélkül nincs felemelkedés.


Yafó, a ceremónia helye

A várt és váratlan vendégek

Az esküvőn hajszálpontosan 72 vendég vett részt - ez pedig a kabbalában egy nagyon fontos szám. Isten 72 neve mind más-más módon kapcsol minket az Univerzum Fényéhez: akad, amelyik csodákat hoz az életünkbe, egy másik a javak megosztását jelenti, míg egy következő a kétségeken való felülemelkedésben segít. Nem szándékosan invitáltunk 72 vendéget, ezt is a sors rendezte így: mi a szűk családi kört és a legjobb barátainkat hívtuk meg, de szerencsére a barátok barátai is eljöttek, mi pedig mindenkit örömmel láttunk. Gyerekkori barátoktól, mindkét család örömszülein át a kabbalatanárainkig mindenki velünk ünnepelt, és bár a meghívóra is ráírtuk, hogy nászajándékot hozni szigorúan tilos, rengeteg mindent kaptunk. Olyan is akadt, aki zenével vagy tánccal lepett meg minket.

Tipp! Plasztikázott férfiak a sztárvilágból! Kattints a képgalériáért!




Rabbik, papok vagy hivatalos személyek helyett a legjobb barátaink adtak össze minket. Úgy határoztunk, hogy nincs szükségünk sem vallási felekezetre, sem pedig hivatalos szervre ahhoz, hogy összekössük az életünket, és egy száraz, lapos és általános beszéd helyett valóban jelentsen is valamit a ceremónia. Sabina és Garry nemcsak barátaink, de lakótársaink is: Londonban és Tel Avivban is éltünk együtt, sőt, a Hackney-ben működő művészeti alapítványunk székhelyét is együtt nyitottuk meg. És bár hüpe alatt házasodtunk, a szertartást nem a vallás, sokkal inkább a spiritualitás vezérelte. A helyszín pedig a Sababa nevű hajócska volt, amely Yafóban, az arab óvárosban horgonyzott le, a hajóskapitányról pedig kiderült, hogy nemcsak, hogy maga is meleg, de ő volt Dana International első menedzsere.

A ruha

Özge kutyánk volt az egyetlen, aki már egy héttel a ceremónia előtt tudta, mit fog viselni: állandó tervezője, Gyűrűs Timi kreált számára egy dögös kis frakkot. A "nincs egy rongyom se" szindróma nem érintett meg minket, az esküvő előtti éjszakáig a kisujjunkat sem mozdítottuk meg azért, hogy beszerezzük a ruhánkat. A szekrényeink úgyis tele vannak cuccokkal, felesleges költségekbe nem akartuk verni magunkat, az öltöny-nyakkendő párosítás pedig nyilvánvalóan szóba sem jöhetett.

A legénybúcsúnk estéjén megismerkedtem egy meglehetősen fess pultossráccal, aki egy nagyon különleges felsőrészt viselt: olyan könnyű volt, mint az árvalányhaj, és olyan egyszerűen szépséges, mint egy naplemente. Kérdésemre elmondta, hogy egy izraeli tervező, Roni Bar készítette. Másnap - azaz az esküvő napján - kora reggel meglátogattuk a zseniális dizájnert, aki tetőtől talpig avar- és aranyszínbe öltöztetett minket, mi pedig boldogan ismertük fel: mekkora szerencse, hogy a menyegző napjáig nem csináltunk nagy ügyet a ruhakérdésből. Hiszem, hogy a ruha maga választott ki minket: amikor belebújtunk a pillekönnyű darabokba, a vásárlók közül többen azt hitték, hogy Roni modelljei vagyunk. Bar ruhái egyébként tiszta pamutból és lenből készülnek, és természetes anyagokkal - falevelekkel, gyümölcsökből és zöldségekből nyert festékanyagokkal - színezi őket a tervezőnő.

A gyűrűk

Egy ékszertervező és festő barátnőnk segített megtalálni a tökéletes karikagyűrűket. Nem egy elegáns ékszerszalonban, hanem egy ötvösműhelyben választottuk ki a kedvenceinket. Matan egy aranyszalagszerű, gyűrött mintájú ékszert választott, én pedig egy matt és egy fényes karikából összeállított gyűrűt. Lilush barátnőnk nem csak az ujjainkat ékesítette fel: a mulatság helyszínén minden falra saját festményeit akasztotta fel, amelyeken tündérek, angyalok, manók és istennők tündököltek, mintha csak meseországban házasodtunk volna.

A parti

A mulatság a tengerpart közelében, Tel Aviv régi vasutállomásán vette kezdetét, ahol is egy kerthelyiség adott otthont a Woodstockot idéző őrületnek. Balkáni, arab, orosz és mediterrán világzene szólt, a vendégek pedig a magunk főzte vegán finomságok közül válogathattak. Hajnal felé már a személyzet is táncra perdült: a bárpultos srác és a pincérek velünk együtt taposták a füvet, és mezítláb pörögtünk-forogtunk a színes marokkói lámpák fényében. A parti a tengerparton ért véget: reggel fél hatkor még mindig a hullámokon lovagoltunk, ki ruhában, ki pedig anélkül. Az elmaradt nászájszakánkat egy egymás hegyén-hátán elterült barátok Laokoón-csoportja váltotta ki az otthonunkban.

A nászút

Bár néhány barátunk meglepett minket egy izraeli sivatagtúrával, és egy híres vegetáriánus faluba is meghívtak minket, úgy éreztük, hogy egy ilyen kemény év után mindkettőnknek szükségünk van egy hosszabb lazításra. Matan idén kezdett el orvosként dolgozni, én pedig megírtam a második könyvemet, és elindítottuk a MusicPlus zenecsatornát is. Szakmailag mindketten óriási lépést tettünk előre: ő az álmait követve gyermekorvosnak szakosodik, én pedig a velencei filmfesztiválon mikrofonvégre kaptam Madonnát, aki az egyik legfőbb inspirációm úgy szakmai, mint spirituális értelemben, amióta az eszemet tudom. Azt hiszem, ezek után mindketten hátradőlhetünk picit: a könyvem, a Lélekbonbon megjelenése után Indiába utazunk, hogy Goán és Keralán sátorozva a legtöbbet hozzuk ki a házasáletünk első néhány hónapjából.

Az esküvőnkön vendégül láttuk a Viasat3 Négy esküvő című műsorának kameráit is. Hiszünk abban, hogy úgy közszereplőkként, mint magánemberként felelősségünk, hogy hogy a barátaink és testvéreink Magyarországon megértsék: két férfi házassága sem több vagy kevesebb, mint egy heteroszexuális szerelem beteljesedése. Vegánként, környezetvédőként, tudatos vásárlóként óriási lehetőségnek tekintettem, hogy a tévénézők velünk tarthatnak életem egyik legboldogabb estéjén, hiszen mint minden nap, ezen a napon is mindent az elveink és a meggyőződéseink szerint alakítottunk. Nyitott szívvel és őszinte szeretettel várjuk a nézőket az otthonunkba így, a képernyőn keresztül.



Tipp! Meztelenre vetkőztek a villalakók! Kattints a képgalériáért! (18+)





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.