Tizenkilenc rendbeli szexuális bántalmazással vádolják a tanárnőt

középiskola vádemelés tárgyalás szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Saját diákjai vádolják szexuális bántalmazással a középiskolai tanárnőt, akit ha elítélnek, akár 96 év börtönbüntetést is kaphat.

Öt diákjával is szexuális kapcsolatot létesített, és alkoholt is adott kiskorú tanulóinak Stacy Schuler, a 32 éves középiskolai tornatanár. A bíróság, miután az ügy kiderült, tizenkilenc rendbeli szexuális bántalmazással vádolja a tanárnőt, akit letartóztattak. Még decemberben került sor az előzetes tárgyalásokra, ami után Stacyt egy bokájára erősített GPS-szel tartják távol az iskolától.

A 32 éves tanárnő már tíz éve dolgozott a Mason középiskolában, és büntetlen előéletű volt. " Schulernek volt alkalma szexuális kapcsolatot létesíteni a diákjaival" - tette hozzá Mindy McCarty-Stewart, az iskola igazgatója. Az ügy egy névtelen feljelentő kapcsán derült ki, ami után az iskola hivatalnoka vizsgálatot indított. A rendőrség szerint a szülők még csak nem is sejtették, mi történt. Ha elítélik, a tornatanárnő minden egyes szexuális kapcsolatért öt évet kaphat, azért pedig, mert alkoholt adott a diákoknak szintén hat-hat hónapot.
Stacy január óta már fizetett szabadságon van, és az iskola közelébe sem mehet. Szülei azonban mellette álnak, hiszen lányuk eddig még sosem került szembe a törvénnyel.

A rendőrség szerint George Coates, az iskolaigazgató-helyettes, aki a múlt héten lemondott, állítólag szexuális képeket tartalmazó üzeneteket is küldött a tanárnőnek. Hozzátették azonban, hogy Coatest nem tartóztatták le, és az állítólagos képek nem érintik a diákokat.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.