előléptetés munka karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy érzed, nem értékelnek eléggé a munkahelyeden? Ha szeretnél kitűnni a tömegből, és feljebb lépni a ranglétrán, akad néhány trükk, ami segít. Így legközelebb biztos, hogy te jutsz először a főnökeid eszébe.

A siker nem a szerencsén múlik, bár tény, hogy olykor kell hozzá az is, hogy jó helyen legyél jó időben. Döntő többségben azonban a jövőd kulcsa a te kezedben van, azon belül a kommunikációban, a gondolkodásmódodban és a hozzáállásodban. Az ugyanis sokszor kevésnek bizonyul, ha lelkiismeretesen elvégzed a munkádat, vagy éppen sosem késel el reggel. Az előléptetéshez egy picikét több kell.

Thinkstock
Thinkstock

Mindig egy kicsit többet!

Ahhoz, hogy kitűnj a munkahelyi közösségből a főnökeid szemében, nem csak a feladataidat érdemes precízen elvégezni. Tény ugyan, hogy a munkaadók sokszor már egyre többet várnak el az alkalmazottaktól, így érthető is, hogy már kevesen tesznek egy kicsivel többet a feladataikon kívül.

Ha viszont következetesen néhány lépéssel többet teszel a munka iránti alázat jegyében, a várakozásaidat siker koronázhatja. Jó pont, ha egy beteg kollégának besegítesz, netán igyekszel megelőzni egy lehetséges problémát. Így nem csak anyagilag kerülhetsz majd előrébb, de a tudatosságod, a magabiztosságod kiemel a munkatársak közül.

Játssz és nyerd meg a 6 darab Nativa ajándékcsomag egyikét! Kattints ide!


Egy kis plusz sem árt!



Thinkstock
Thinkstock

Kérj visszajelzéseket!

Célravezető, ha a felettesedet havonta, vagy hetente egyszer megkéred, hogy értékelje a munkádat - bár vannak már olyan munkahelyek, ahol ez rutin része. Akár az, akár nem, a visszajelzés során a pozitív elismerések mellett érdemes nagyobb figyelmet szentelned a negatív véleménynek, hiszen ezek által juthatsz előrébb.

Nyugodtan kérdezd meg a főnöködet, hogy miben kell még fejlődnöd ahhoz, hogy egy képzeletbeli skálán a maximális pontszámot kaphasd meg. Ha meghallgatod, hogy mit kell tenned, nem csak pontosan tisztában leszel a feléd támasztott elvárásokkal, és tudod majd, mire kell jobban figyelned, de a felettesed szemében céltudatos, és minőségi munkára törekvő, fejlődőképes egyénként fogsz feltűnni. A javulásra való hajlandóság pedig egyértelműen sugallja az előrehaladási szándékot is.

Kérj hatékonyan!

Természetesen, ha következetesen megoldod a feladataidat, esetleg némi pluszt is hozzáteszel, az még nem garancia a sikerre, hiszen még mindig csak egy lelkes és megbízható munkatárs leszel. Az előléptetésre irányuló vágyadról nem árt a főnöködet sem tájékoztatnod. És itt lép képbe a megfelelő kommunikáció. Persze, a legtöbben az elutasító választól tartanak, ám ha tudatosan tervezed a karrieredet, meg kell lennie benned a kellő kitartásnak.

Thinkstock
Thinkstock

Ha elsőnek nemleges választ hallasz, nem szabad feladnod. Újra és újra meg kell próbálni bizonyos idő eltelte után. Fontos ugyanakkor, hogy a homályos említések helyett magabiztos és tudatos megfogalmazást használj - úgy, mintha már megkaptad volna azt, amit szeretnél. Ráadásul az önfényezés helyett célravezetőbb, ha alátámasztod, hogy miért érzed magad alkalmasnak arra a pozícióra, és miért érzed annak szükségét. Például szívesen végeznél nagyobb felelősséggel járó munkát.

Mozogj határon belül!

Azért, mert esetleg következetesen kicsit több feladatot végzel időnként, vagy ha szabad kapacitással rendelkezel, akkor besegítesz egy beteg kollégának, még nem szabad úgy járkálnod az irodában, mintha máris te lennél ott a kisfőnök. Alkalmazkodj a rutinhoz, és ezekért ne szabj ki magadnak plusz kávészüneteket, vagy ne hosszabbítsd meg az ebédidődet negyed órával, és a főnök előtt hazamenni sem biztos, hogy illő dolog. Légy proaktív, és figyelmes, ám kerüld, hogy a túlbuzgó kategóriába soroljanak. A meetingeket ne szakítsd meg hárompercenként a kiforratlan ötleteiddel, célszerű csak akkor előállni a javaslatokkal, ha azokat végiggondoltad, így megfelelően tudsz érvelni mellettük.

(Rauch Nativa által támogatott cikk)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.