Nagyító alatt: semleges nemű gyerekek - Egyre terjed az új nevelési módszer

nemek kialakulása semleges nevelési módszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sasha Lexton születésénél az orvos valószínűleg közölte a szülőkkel a hírt, hogy kisfiuk született. Ennek ellenére a kicsi édesanyja úgy döntött, hogy semmilyen nemi sztereotípiát nem fog gyermekére erőltetni. Így aztán Sasha ötévesen egészen másként gondolkodik a nemekről, mint kortársai.

Tipp! Íme, Christina Aguilera 13,5 millió dolláros otthona! Kattints a galériáért!


Semmi sem lányos vagy fiús



Northfoto
Northfoto

Sasha és édesanyja

Emiatt aztán az iskolás kor eléréséig Sasha semleges nemű gyermekként élte világát, annak ellenére, hogy például a baba-mama foglalkozásokon igencsak idegenül néztek az anyukára emiatt. A kisgyerek otthon ugyanúgy játszik az építőkockákkal, mint a babákkal. Máig mindent kipróbálhat, amihez kedve van, és ami érdekesnek tűnik számára, és ha ez éppen egy rózsaszín hercegnőjelmez, abból sincs probléma. Sasháról képek is készültek a szerelésben, háttérben a boldogan mosolygó anyukájával, s most már videón is elérhető beszélgetésük, melyben a nemi sztereotípiákat ellenzik. A kisfiú nemét csak azért árulták el most szülei, mert az iskolai beiratkozáskor kötelező volt megadni.

Egy anyuka, aki meggondolta magát

Sasha anyukájával ellentétben a szintén ötéves Henry szülei egy ponton gátat vetettek fiuk lányos hajlamainak. A kisfiú harmadik gyermekként érkezett két nővére után, és a szülők szerint emiatt másolta lánytestvérei ruháit és viselkedését. Így Henry, aki szívesen hivatta magát Miss Argentinának és hálóingben aludt - szülei jóváhagyásával, hiszen fiuk csak "kapcsolatot létesít nőies oldalával" -, egy nap arra ébredt, hogy nem engedik lányt játszani tovább. Elvették a hálóingeit, és helyette pizsamát adtak neki, és a hétkönapokban is fiúruhákat kellett hordania. A kisfiú hamar beleszokott az új rendszerbe, és most, hogy iskolás, amúgy is sokkal többet tud arról, miben különböznek a lányok és a fiúk.

Nemtelen gyerekek? Jó nevelési módszer ez?




Thinkstock
Thinkstock

Tipp! Az első fotók Beyoncé kislányáról! Kattints a galériáért!


Nem: tulajdonság, nem szerep





Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Összességében egy szülő csak egy bizonyos részt képvisel abban, hogy meghatározhassa a gyerek nemi identitását. Ezt alakíthatják máshogy a hormonok, a külső környezet (óvoda, iskola, média), mert a gyerek nem izoláltan nevelkedik.

Egy ideig visszafordítható

Egyes szakértők szerint a semleges neműnek nevelés indította folyamatok 4-6 éves korig még visszafordíthatók, hosszú távon azonban zavarokat okozhat az egyén fejlődésében.


Tipp: Készíts fotókönyvet 3 perc alatt, ingyen! Kattints ide! (x)


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.