Új szocpol: akár 2 millió forint is lehet a támogatás

támogatás gyermekvállalás otthonteremtés szocpol
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2009 után ismét elérhető a szocpolként ismert otthonteremtési támogatás, mely a gyermeket tervezők és gyermeket nevelők számára egyaránt segítséget nyújthat.

Tipp! Exkluzív képek a Barátok Közt sztárjáról. Kattints a galériáért!



Ha még csak tervezitek a gyermeket, de nem szeretnétek saját otthon nélkül albérletben élve vállalni, vagy már a megszületett csöppséggel költöznétek saját lakásba, a kormány az Otthonteremtési Stratégia részeként ismét kidolgozta az új szociálpolitikai kedvezmény- és kamattámogatási rendszer feltételeit. A támogatás természetesen vissza nem térítendő, ám extrém esetben sor kerülhet a juttatott kedvezmény visszafizetésére.

Thinkstock
Thinkstock

Kik igényelhetik?

A felújított szocpol a 40. életévet be nem töltöttek számára érhető el, ám nemcsak akkor lehettek jogosultak erre, ha házaspárként éltek, hanem élettársi kapcsolatban is könnyítést jelenthet. Ami a gyermekek számát illeti, legalább két gyermeket kell nevelnetek, de már akkor is jogosultak vagytok rá, ha a meglévő egy gyermek mellé terveztek egy másodikat. Míg a 2009-ben megszüntetett rendszer a tervezett gyermek esetén csak félszocpolt fizetett, most már ebben az esetben is a teljes összegre lesztek jogosultak. Az új támogatási rendszer egyébként a vállalt - még csak tervezett - gyermekek számát kettőben maximalizálja.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha már neveltek egy gyermeket, a közeljövőben pedig még egyet szeretnétek, akkor ennek megvalósítására négy évetek van, a támogatás mértéke pedig a két gyermek után járó teljes összeg lesz. Ha az egy kicsi mellé még kettőt szeretnétek, akkor erre nyolc évetek van, és a három gyermek után járó támogatásra lesztek jogosultak.

Tipp! Íme Christina Aguilera 13,5 millió dolláros otthona! Kattints a galériáért!



Visszafizetési kötelezettség

Ugyan vissza nem térítendő támogatásról van szó, bizonyos esetekben megtörténhet, hogy vissza kell fizetnetek a kapott támogatás kamatokkal növelt összegét - mindezt 60 napon belül. Először is erre akkor kerülhet sor, ha a megszabott határidőn belül nem teljesítitek a vállalt egy vagy két gyermeket. Ezt a határidőt amúgy egyszer meghosszabbíthatjátok, de akkor orvosi igazolással kell alátámasztanotok a várandósság csúszásának tényét.

Vissza kell fizetnetek a támogatást akkor is, ha válásra kerül a sor - a szocpol segítségével megvásárolt vagy épített ingatlan ilyenkor értékesítésre kerül. Ebben az esetben a fizetési kötelezettség olyan mértékben oszlik meg köztetek, ahogy az értékesítésből származó bevétel, vagy ahogy azt a vagyonmegosztási szerződésben meghatároztátok.
Mivel ingatlan építésére is kérhettek szocpolt, erre vonatkozóan a kormány előírja, hogy a lakás energetikai besorolásának legalább B kategóriába kell esnie. Ha ennél rosszabb minőségű lett az ingatlan, szintén vissza kell fizetnetek a támogatást.

Dumáljuk ki! Szocpol újratöltve



Thinkstock
Thinkstock

Mennyit kaphattok?

Az, hogy mekkora összegre lesztek jogosultak, először is a gyermekek számától függ, valamint a vásárolt vagy épülő ingatlan alapterületétől. Ez utóbbira vonatkozóan a kormány maximum 160 négyzetmétert határozott meg; az ennél nagyobb ingatlanok esetében nem kérhettek támogatást.

Két gyermek eltartása és egy 75-90 négyzetméteres ingatlan mellett például egymillió forintnyi támogatásra lesztek jogosultak. Három eltartott gyermek és egy 85-100 négyzetméteres ingatlan esetében 1,5 millió forintot, négy vagy több gyermek és 95-110 négyzetméter hasznos alapterületű lakásnál pedig 2 millió forintot kaphattok. Nem mindegy azonban, hogy milyen lakásról van szó: részben fontos az energetikai besorolása, illetve az, hogy ha vásárlásról van szó, akkor 2010-nél nem régebbi használatbavételi engedéllyel rendelkezhet, építés esetén pedig ennél nem régebben kiadott építési engedély szükséges.

Tipp! Így árulják magukat a sztárok! Kattints a galériáért!


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.