Matilda, a kiskorú boszorkány gyereksztár Mara Wilson
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezer éve nem láttuk a Matilda, a kiskorú boszorkány egykori sztárját, Mara Wilsont. A színésznő most ismét feltűnt, és már 24 éves.

Tipp! Te felismernéd őket? Hírességek tinédzserként. Kattints a galériáért!




Forrás: AFP, www.facebook.com
Forrás: AFP, www.facebook.com

Mara ma már 24 éves, és szinte teljesen felhagyott a színészkedéssel. Ő nem éli a gyereksztárok botrányos életét, nem lépett Lindsay Lohan vagy az Olsen ikrek nyomdokaiba. Helyette a neves New York-i egyetemet végezte el, és ma már drámaíróként dolgozik. Számára a színészkedés már a múlté, gyermekkora egy részét ugyanis azzal töltötte, de rájött, hogy nem az a szakma jelenti számára a boldogságot. Néha persze ő is elcsábul egy kicsit, mert olykor-olykor előadásokat tart, de csakis a barátainak, és ha úgy adódik, színházban is játszik, filmekben azonban nem kíván szerepelni, és a sztárság sem izgatja. Érdekesség még, hogy a fiatal lány szinte semmit sem változott, a haja pedig éppen olyan, mint sok évvel ezelőtt volt, és a mosolya is a régi.

Átalakítunk! Igazi vadmacska lett a visszafogott Anitából! Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.