bébiszitter Sharon Stone per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kártérítést követel Sharon Stone-tól egy Fülöp-szigeteki nő, aki több mint négy éven át vigyázott az Oscar-díjas színésznő gyerekeire.

Erlinda Elemen 2006 októberétől állt a többek között az Elemi ösztön és a Casino című filmek sztárjának alkalmazásában egészen tavaly februárig, amikor Stone felmondott neki. A Fülöp-szigeteki nő azt állítja beadványában, hogy az utolsó hónapokban Stone egyebek mellett kigúnyolta az akcentusát, megtiltotta neki, hogy a gyerekek előtt beszéljen, és nem engedte, hogy a Bibliát olvassa a színésznő házában. A bébiszitter szerint azután romlott meg a viszony, hogy a színésznő könyvelői utólag kifizették neki az ünnepnapokon és szabadnapokon végzett munkáért járó túlóradíjat, ami Stone szerint nem járt volna.

AFP
AFP

A színésznő képviselője azt mondta, a vádak képtelenek és koholtak; szerinte a Fülöp-szigeteki nő csak pénzt akar. Tavaly egy amerikai bíróság 232 ezer dollár kártérítést ítélt meg egy munkásnak, aki Sharon Stone kertjében leesett három méter magasról, és megsérült; a felperes a perben bizonyítani tudta, hogy a színésznő volt a felelős a sérüléséért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.