"Biztos, hogy az én gyerekem?!" - Egy különös jelenség, ami megzavarhatja a szülőket

rendellenesség vércsoport genetika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Adott apától és anyától a genetika szabályai szerint csak bizonyos vércsoportú gyermek születhet. Ha a baba vércsoportja ettől eltér, sokakban felmerül a gyanú az anyuka tisztességét illetően, pedig ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy csak a Bombay-jelenség okoz kavarodást.

Tudod a gyermeked vércsoportját?

A válasz nem is olyan egyszerű, mivel az utóbbi időben már csak néhány kórházban vizsgálják meg szülés után a baba vércsoportját, főleg, ha az anyuka Rh pozitív. A korábban született babák kórházi zárójelentésén még szerepel a vércsoportjuk is, újabban azonban csak az Rh-összeférhetetlenséget ellenőrzik. Mindezek ellenére sok szülő szeretné tudni - és joggal - gyermeke vércsoportját, hiszen bármikor bekövetkezhet egy olyan szituáció, például egy baleset, amikor ezt igen fontos tudni - bár az orvosok semmilyen beavatkozást nem végeznek el úgy, hogy előtte nem ellenőrzik a vércsoportot, hiszen a szülő tévedhet is. Aki nem szeretné megvárni, míg egy műtét vagy betegség kapcsán meghatározzák gyermeke vércsoportját, az a gyermekorvoshoz fordulhat, aki beutalót ad vérvételre. Ennek költsége változó, a pontos összeget az adott labor dolgozóitól lehet megtudni.

Thinkstock
Thinkstock

Adhatsz-e vért a gyermekednek?

Bár az emberi vércsoportok 29-féle rendszerbe foglalhatók, leggyakrabban mégis az ABO- és az Rh-rendszert veszik figyelembe. Ezek szerint A, B, AB és 0 vércsoportú lehet valaki, melyhez még hozzá szokták tenni az Rh- vagy Rh+ faktort is, mely azt mutatja, hogy valakiben megvan-e az RhD antigén: őt nevezik Rh+-nak, míg az Rh- emberek véréből ez hiányzik.

Természetesen nem mindegy, hogy ki kinek adhat, illetve kitől kaphat vért, mivel például egy A vércsoportú ember szervezete képtelen a B vagy AB tulajdonságú vörösvérsejteket befogadni, hiszen az ő vérplazmájában eleve jelen van az anti-B fehérje, mely elpusztítja a "betolakodó" B-s vörösvérsejteket. Emiatt kaphat elvileg mindenki 0-s vért, mivel az ellen nincs a vérben ellenanyag, míg egy 0-s vércsoportú ember csak nullást vért fogad be. Akinek pedig AB vércsoportja van, bármilyen típusú vörösvérsejtet befogad, mivel anti-A és anti-B ellenanyagot sem tartalmaz.
Mindezek mellett persze a másoktól kapott vér befogadását nemcsak a vércsoport, hanem az Rh összeférhetetlenség is tovább árnyalja.
Aki Rh pozitív, az Rh- és Rh+ vért is kaphat, de csak Rh+ embernek adhat, míg aki Rh- mindkét típusnak adhat, de csak Rh- vért kaphat.

Azt, hogy két szülőnek milyen vércsoportú gyermeke születhet, az öröklődés szigorú szabályai határozzák meg. Egy A-s és egy 0-s szülőpárnak csak A-s vagy 0-s vércsoportú gyermeke születhet, a B és a 0 vércsoportú szülőknek ugyanígy csak B-s vagy 0-s. Ha a szülők egyike AB-s, míg a másik A-s, akkor A, B, és AB vércsoport is kialakulhat, ahogyan AB-s és B-s szülőktől is. Ugyanez a három típus jöhet létre két AB-s szülő gyermekénél is. Ha az anya és az apa is 0-s, akkor a gyermek csak 0-s vércsoportú lehet. Ha az anya A, míg az apa B-s vércsoportú, akkor mind a négy variáció lehetséges a gyermeknél, tehát, A, B, AB és 0 is lehet a vércsoportja. Az AB-s és 0-s vércsoportú szülőktől származó utód A és B vércsoportú is lehet.
Az Rh is öröklődik, Rh- csak úgy lehet a baba, ha mindkét szülőtől olyan gént örököl, viszont két Rh+ szülőnek Rh+ és Rh- gyermeke is lehet, és ugyanez lehetséges, ha egyik szülő Rh+, másik Rh- típus.

Belezavarodtál a csoportokba? Használd az [origo] vércsoport-kalkulátorát!



Thinkstock
Thinkstock

Rh-összeférhetetlenség

"Az RhD antigén nevét a Rhesus majmoktól kapta, a felfedezők ugyanis az ő vérükben mutatták ki azt először. Akinek vérében ez az antigén megtalálható, tehát Rh+, az nyugodtan hátradőlhet gyermekvállaláskor. Az Rh- kismamák viszont, akik Rh+ gyermeket hordanak a szívük alatt, már nagyobb figyelmet kapnak az orvosoktól.

A baba és az anya vére jó esetben ugyan nem keveredik egymással, de vetéléskor, szüléskor, vagy a méhlepény bevérzésekor a magzat vére az anyai keringésbe juthat. Ekkor az anyuka szervezete úgy reagál, mintha vérátömlesztéskor nem megfelelő vért kapott volna, és ellenanyagot kezd termelni az "idegen" vörösvértestek ellen, így ezzel, ha még a méhében van, károsíthatja a babát is. Terhesség során ezért ellenőrzik legalább kétszer az Rh-összeférhetetlenséget, így még időben észrevehetik az ellenanyagok termelődését is. Egy egyszerű Rh-ellenanyagot tartalmazó AntiD gammaglobulin-oltással kezelhetik a problémát, mert az injekció hatására az anya vérében leáll az ellenanyag-termelés. Ezt az injekciót akkor is adják, ha a terhesség problémamentes volt, mert szüléskor is történhetett vérkeveredés, mely a babára már nem, de az anyára rossz hatással lehet - ha nem kapja meg a szert 72 órán belül, visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el a szervezetében.

Kié ez a gyerek?

A vércsoport-öröklődés szabályait egy érdekes dolog zavarhatja meg, az úgynevezett Bombay-jelenség, melyet még az ötvenes években fedezett fel egy indiai orvos.
Lényege, hogy az A és B gének kifejlődéséhez egy H gén jelenlétére is szükség van, és akinél ez hiányzik, annál észlelik a Bombay-jelenséget. Náluk a genotípusuk ugyan A-s, B-s vagy AB-s fenotípust indokolna, de az antigének klinikailag nem fejeződnek ki. S mivel a 0-s vércsoportot kizárásos alapon állapítják meg - ha valaki nem A-s és nem B-s, akkor nullás -, így 0-s vércsoportot mutathat a teszt, miközben az illető tulajdonképpen A, B vagy AB vércsoportú. A Bombay fenotípusos ember nem kaphat sima nullás vért, csak más, Bombay-fenotípusos embertől. Emiatt a jelenség, és a rejtőzködő A, illetve B gén miatt pedig egy vagy két, elvileg nullás szülőnek születhet A-s, B-s vagy AB-s gyermeke is. Megijedni tehát senkinek nem kell, ha nem passzolnak a vércsoportok, egészségügyi okokból érdemes azonban tisztában lenni vele - ahogy tanácsos ismerni azt is, hogy ki milyen vércsoporttal rendelkezik.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.