Franciaország Jöel Robuchon gasztro
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szakma nagyöregjére könnyedén rá is lehetne akár legyinteni, mondván, a televíziózás által nem vált világhírűvé, és szakmai eredményeit is leginkább Franciaországban érte el, így otthonában elismert, de annál messzebb már nem.  

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]


Ez pont olyan szakmai baklövés lenne, mint egy ismert és szakmailag elismert vízilabdázót megfosztani a nemzetközi megbecsüléstől, mondván, csak Magyarországon működött. Bizony, egyes helyeken a színtiszta házitermelés is lehet világszínvonalú, ez pedig Franciaországban igaz a chefek világára is.

A ma már hatvanas éveiben járó gasztroguru már tizenöt éves korában a Relais of Poitiers hotelben dolgozott séf-gyakornokként és huszonegy évesen a Le Tour de France hivatalos séfjének nevezték ki. Utóbbi címe ahhoz is hozzásegítette, hogy hazája különböző tájegységeinek specialitásait még inkább behatóan megismerhette. Karrierje továbbra is töretlenül haladt felfele, huszonnyolc évesen már főszakács volt az impozáns Harmony-Lafayette-ben. Negyvenes éveiben járva elnyerte az étteremkritikusok által alapított rendkívül rangos Gault et Millau "az évszázad szakácsa" díját. A nyolcvanas évek végére Párizsban már étteremtulajdonosként is bontogatta szárnyait illetve olyan neves szakácsoknak volt mentora és tanítója, mint Gordon Ramsay vagy a francia Eric Ripert.

Robuchon azonban mindig is a földön járt. Sok kollegáját látta szívrohamban fiatalon elhunyni vagy keringési problémákban szenvedni a munkahelyi stressznek köszönhetően. Így már egy sikeres életutat maga mögött tudva ötven éves korában visszavonult. Vagy mégsem? Persze, hogy mégsem. Ez volt a hivatalos álláspont. Tény, hogy az utóbbi években kevesebbszer látni közvetlenül a konyhapult mellett, ám az az utóbbi pár évtized eredménye, hogy mára már az általa tulajdonolt illetve üzemeltetett éttermek közel harminc Michelin-csillag büszke tulajdonosai, Robuchon a francia Nouvelle Cuisine élharcosává vált. Kortársai csak a párizsi gasztronómia primus inter paresének tartják, melyhez bizonyára hozzájárult kielégíthetetlen maximalizmusa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.