Mit tehetsz, ha káromkodik a gyereked?

Kicsikorban még nincs gond

Kisóvodás korban a trágár szavakat ismételgető, mosolygó gyerekek ugyan hatalmas riadalmat kelthetnek a szülőkben, de ez még nem az a helyzet, melyben komoly szankciókat kéne alkalmazni. Ebben a korban ugyanis a kicsiknek fogalmuk sincs a káromkodáskor használt szavak jelentéséről, csupán szívesen utánozzák az óvodában, utcán, tévében vagy családban hallottakat, vagy keltik fel a szülők figyelmét. Ilyen helyzetben elég csupán szelíden, de határozottan elmondani, hogy az adott szó nem szép, ne használja többet, büntetésre azonban semmi szükség.

"Húzz ej innen, kiszköcög!" - Folyamatos szitkozódás

Egészen más a helyzet olyankor, ha az óvodából lassan kinövő, vagy iskolás gyerek szinte folyamatosan káromkodik. Ez jelenthet csupán egy feszültebb időszakot, vagy fel nem oldott stresszt az életében, de dacos szülőpróbának sem utolsó: a gyerekek egy része ugyanis igen nagy lelkesedéssel teszteli szülei tűréshatárát, pláne, ha másképp nem kap elég figyelmet. A gyakran emellé társuló követelőző, fenyegető magatartás pedig erőfitogtatás próbál lenni - a háttérben pont a gyermek erőtlenségérzete állhat. A helyzetet tovább súlyosbíthatja az, ha a szülőktől helytelen problémamegoldó sémákat kap: ha bosszúsak vagyunk, és káromkodva csapkodjuk a kocsiajtót, vagy az apuka rendszeresen trágár szavakat üvölt a családban, akkor idővel a gyerkőcnek is ez lesz a megszokott feszültséglevezető módszere.

Rossz példát mutatunk

Mai világunkban a káromkodástól szinte csak teljes izolációval védhetnénk meg a gyerekeket. Az utcán sétálva, egy boltba belépve, a játszótéren, az óvodában, iskolában, rádióban, tévében - tulajdonképpen bárhol, ahol emberek beszélnek, különféle káromkodások hangzanak el. Ráadásul még nem beszéltünk a családon belüli szitokszavakról, hiszen kevés olyan anyuka van, aki a hétköznapi stresszhelyzetek feszültségét nem néhány - jó esetben az orra alatt elmormogott - káromkodással vezeti le. Mindezek után nem csodálkozhatunk azon, ha a módszert a gyerek is eltanulja. Mielőtt az ő viselkedésén javítanánk, a sajátunkat kell felülvizsgálnunk.

Folyamatos, le nem vezetett feszültségben képtelenség élni gyereknek, felnőttnek egyaránt. A káromkodással sem az a baj, hogy szabadulnánk a stressztől, hanem az, hogy ezt rossz módszerrel tesszük - legalábbis ha gyerek van a közelünkben. Szülőként ugyanis meg kell tanítanunk, hogy szavakkal éppoly nagyot lehet ütni, mint ököllel: nem engedhetjük meg magunknak mások rendszeres szidalmazását, legyen az politikus, bolti eladó, az óvónő, vagy saját házastársunk - ha a saját gyerekünk rosszat csinál, akkor minden esetben a cselekedetet kell elítélnünk, és nem magát a gyereket.