Rengeteget fogyott Gáspár Laci - Fotó!

Forrás: Facebook/Gáspár Laci -
fotó fogyás Sztárban sztár Gáspár Laci műsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra fel tudja venni régi ruháit, és ezt a Sztárban sztár című műsornak köszönheti a népszerű énekes. A show kezdete óta nem láthattunk olyan karcsú Gáspár Lacit, mint a vasárnapi adásban fogunk. 

A sztár Will Smith bőrébe fog bújni, ami nagy feladatot jelentett az énekesnek. Az ország házibulijának kezdete óta Laci tizenegy kilótól szabadult meg, melyben nagyban közrejátszik a bizonyítási vágy is - írja a Bors.

Forrás: Facebook/Gáspár Laci

"Több dolog miatt is nagyon szeretem ezt a műsort, például azért, mert eddig tizenegy kilót fogytam. Szépen mennek le a kilók, de így is kétszer nagyobb Mi­chael Jacksont sikerült megformálnom. Már két héttel a műsor előtt belefogtam a diétába, mert nem akartam akkora hassal ugrálni a nézők előtt. A táncpróbákon már érzem, hogy könnyebben mozgok, és nem kapkodok levegő után. 2006-ban néztem ki így utoljára. Már nem tudtam úgy öltözködni, ahogy szerettem volna, és ettől rosszul éreztem magam. Sokszor úgy vettem meg a ruhákat, hogy majd belefogyok, és most végre tényleg beleférek. Sok munkám van ebben, de megéri. Mindennap edzek, nem eszem cukrot és szénhidrátot, halat, salátát és sovány húsokat viszont bőséggel fogyasztok. Ráadásul állandóan táncpróbára járok, most épp Will Smith leszek, aki egy elég mozgékony csávó. Viszont ez a koreográfia is jó edzés lesz, még öt vagy hét kilót szeretnék leadni" - mesélte az énekes.

Belefogyott új szerepébe Gáspár Laci, hetek óta keményen edz

Ahogy a Life.hu korábban beszámolt róla, az énekes már hetek óta rendeszeres látogatója az edzőtermeknek, és odafigyel a megfelelő táplálkozásra. A Sztárban sztár próbái óta a sztár jó pár kilótól szabadult meg, melyben a próbák is nagyban közre játszottak. Katt a cikkre!

Kíváncsi vagy a magyar sztárok életmódtippjeire, arra, ők hogyan tartják magukat formában? Szombat délután 16:00-kor minden kiderül - nézd az Ez Zsír! magazint a LifeNetworkön SARKA KATÁVAL!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.