Nyerj páros jegyet Az éjszakám a nappalod című film vetítésére

pr-cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Álom és valóság keveréke; őrült, vagány vígjáték és szívből jövő, realitásra törekvő történet egy fiatal férfiról, aki kínlódva, nehezen vág bele a felnőtt életbe. Olyan világot igyekeztünk teremteni benne, mely minden részletében ismerős, egészében mégis, mintha a képzelet birodalma volna.
Forrás: A Company Film Licensing Kft

Novák (Czukor Balázs) nem tud aludni. Amióta odaköltözött a barátnőjéhez (Szamosi Zsófia), egy percre sem hunyta le a szemét. Nappal dolgozik, éjszakánként az utcákat járja: olyan helyekre és olyan emberek közé keveredik el, akiknek nem is álmodott a létezéséről. Bulizik, ismerkedik, élvezi a kettős életet, mindazt, amit ez az eddig ismeretlen Budapest kínál. Mire megszólal a vekker, mindig éppen sikerül visszabújnia a közös ágyba.

Forrás: A Company Film Licensing Kft

Az egyik éjjel összeakad egy fura társasággal, melynek tagjai mind különös, éjszakai lények… főnökük, a leállíthatatlan Volf (Anger Zsolt) elképesztő szélhámosságokkal próbál meggazdagodni. A legújabb ötletéhez Novákot is fel akarja használni. A terv része egy bankigazgató, egy gyógyszersegély-szállítmány, egy orosz teherautó meg egy hulla. Hogy pontosan kié, az még nincs eldöntve. Ha Novák nem hal bele ebbe a kalandba, talán meggyógyulhat tőle…

Előzetes:

Bemutató: 2015. november 26.

Játékidő: kb. 99 perc

Forgalmazza: A Company

Írta és rendezte: Dési András György és Móray Gábor

Ha érdekel a film, játssz velünk, és nyerd meg az 25 db páros belépő egyikét!

Vetítés időpontja és helyszíne: 2015. november 24. kedd, 20:00 óra, Duna Pláza

Nem kell mást tenned, mint helyesen válaszolni az alábbi két kérdésre, és elküldeni a megfejtést a nyeremeny@life.hu címre november 20-án, 14:00-ig! A levél tárgya "Az éjszakám a nappalod" legyen!

1. Milyen problémával küzd a film főszereplője, Novák?

A; álmatlanság
B; alvajárás
C; narkolepszia

2. Hogy hívják az Anger Zsolt által alakított éjszakai banda főnökét?
A; Pocak
B; Volf
C; Gida

Nyereményjáték szabályzat

1. A jelen nyereményjáték szabályzat ("Nyereményjáték Szabályzat") vonatkozik az Origo Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 9., cégjegyzékszáma: 01-10-044389) által üzemeltetett www.life.hu weboldalon megjelenő "Az éjszakám a nappalod" nyereményjátékra ("Nyereményjáték"), amelynek szervezője az Origo Zrt. (a továbbiakban: "Szervező").
2. A játékban való részvételhez az alábbi kérdésre kell helyesen válaszolni, és a megfejtést az nyeremeny@life.hu e-mail címre elküldeni. A Nyereményjáték 2015.11.19-tól 2015.11.20., 14:00-ig tart. A kérdésre e-mailben választ küldő személy ("Játékos") az e-mail küldésével magára nézve kötelezőnek ismeri el a Nyereményjáték Szabályzatot. A Nyereményjáték időtartamán kívül küldött megfejtés elküldője a Nyereményjátékban nem vesz részt.
3. A Nyereményjáték nyereményét az A Company Film Licensing Kft (1055 Budapest, Szalay u. 4. 7. em.) ajánlotta fel, amely az alábbi: 25 db páros belépőjegy Az éjszakám a nappalod c. film premier előtti vetítésére.
A sorsolás időpontja és helyszíne: 2015. november 20. 15:00, Origo Zrt., 1037 Budapest, Montevideo utca 9.
4. A Nyereményjátékban részt vehet minden internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel, valamint magyarországi mobilhívószámmal rendelkezik. A Nyereményjátékban nem vehetnek részt az alábbi személyek:
- a Szervező tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685. § b.)
5. A Szervező a nyereményt a megfelelő választ elküldő Játékosok között sorsolja. A nyeremény készpénzre vagy más nyereménytárgyra nem átváltható. A nyereménnyel kapcsolatos adó fizetési kötelezettségnek a Szervező hatályos jogszabályoknak megfelelően eleget tesz.
6. A Szervező a nyeremény darabszámának megfelelő számú nyertest sorsol. A nyerteseken túl továbbá a nyeremény darabszámával megegyező számú további pótnyertes kerül kisorsolásra, akik kisorsolásuk sorrendjében lépnek a nyertes helyébe, amennyiben a nyertes 2 napon belül nem elérhető illetve nem értesíthető, vagy bármely más okból, pl. jelen Nyereményjáték Szabályzat megsértése miatt nem jogosult a nyeremény átvételére. A pótnyertesre a nyertesre irányadó szabályok vonatkoznak, amennyiben a nyertes helyébe lép. Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével együtt jogosult. Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el (Elvált szülők esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő.).
7. A nyertest a Szervező ügyfélszolgálatának munkatársai e-mailben értesítik. Az értesítés során a nyertes a beazonosíthatóság illetve a nyeremény átvétele érdekében a következő adatait köteles megadni, ellenkező esetben a Szervező a nyereményt nem tudja átadni: név, lakcím, személyi igazolvány szám.
8. A Nyeremény Felajánló a nyereményt a nyertessel egyeztetett időpontban és helyszínen adja át. A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Szervező a www.life.hu weboldalon közölje, mint a Nyereményjáték nyertesét.
9. A Játékos a Nyereményjátékban való részvétellel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy:
- megadott adatai (név, e-mail cím, mobilszám, illetve a nyertes esetén lakcím és személyi igazolvány szám is) a Szervező, mint adatkezelő adatbázisába kerüljenek és azokat a Szervező minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a Nyereményjátékban való részvétel, a nyeremények kisorsolása, a nyertes értesítése és a reklamációk kezelése céljából;
- amennyiben nyertes, úgy a név, lakcím és telefonszám adatait a nyeremény kézbesítése, az ezzel kapcsolatos ügyintézés és számviteli kötelezettségek teljesítése érdekében a Szervező kezelje, illetve átadja a Nyeremény Felajánlónak illetve a Magyar Posta Zrt.-nek (1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6.).
A Játékos személyes adatainak kezelésére egyebekben a Szervező adatkezelési szabályzata irányadó, amely itt elérhető.
10. A helytelen válasz megadásáért, név, értesítési vagy szállítási cím helytelen vagy pontatlan megadásáért, értesítési vagy szállítási késedelemért a Szervező nem vállal felelősséget. A Játékos az általa tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maga viseli. Az adatok helytállóságát a Nyereményjátékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. A Szervező a nyeremény hibáiért kizárja a felelősségét, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Nyereményjátékban való részvétellel összefüggésben, továbbá a Nyereményjáték vagy annak lebonyolítása esetleges hibáiból, hiányosságaiból eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha a Nyereményjáték időtartama alatt a Nyereményjáték, illetve az azt tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el.
11. Szervező a Nyereményjátékkal kapcsolatos panaszok kezelésére ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetőségei:
telefonszám: (06-1) 371 3497
e-mail cím: info@life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.