Brutális! Meleg gyerekeket zaklatnak az iskolákban

Forrás: Thinkstock -
iskola gyerekek homoszexualitás zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss kutatás eredményei szerint azokat a gyerekeket, akik később melegként, leszbikusként vagy biszexuálisként azonosítják magukat az ötödik illetve tizedik évfolyam közötti időszakban kétszer gyakrabban éri heti szinten valamilyen bántalmazás. 

A fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk

A hír hallatán sok emberben az az alapvető kérdés merül fel először, hogy egy alig pár éves kislány vagy kisfiú vajon valóban el tudja-e már ilyen fiatal korában dönteni a szexuális hovatartozását és nemi identitását?

Nemet váltott az ötéves gyermek - kislányból kisfiú lett

Az ötéves Mia, vagyis ma már Jacob története kapcsán megkérdeztük Győri Szilvia szexuálpszichológust, a Life.hu szakértőjét a nemi identitás kialakulásának körülményeiről. Szakértőnk véleménye szerint:
„Olyan két-három éves korban, ahogy a beszéd kialakul, meg lehet figyelni a gyerekeknél, hogy kisfiúnak vagy kislánynak nevezik magukat, vagy akár azt is tudják, hogy a lányoknak puncijuk, a fiúknak fütyijük van (ez inkább hároméves kortól jön elő). Ezeket az információkat a környezetükből gyűjtik be, elsősorban a szülőktől és a nagyobb testvérektől, ha vannak, a tágabb családtól, de akár a kortárs csoporttól is (játszótér, bölcsi). A téves szexuális azonosulás folyamata olyan négy-hat éves korig visszafordítható, később azonban már nagy nehézségekbe ütközik. A szexuális identitás az énstruktúra része, ami a személyiség alapját képezi."

Hiába legyintenek a felnőttek, hogy majd kinövi a gyerek, a szexuális irányultság bizony már a korai években kialakul, és mély genetikai, biológiai és élettani gyökerei vannak – nem lehet hát egyik napról a másikra megváltoztatni.

A gyerekek néha gonoszak...

Sajnos – ahogy a kutatást vezető dr. Mark Schuster, a Bostoni Gyermekkórház vezető gyermekorvosa kifejtette – sokan a gyerekek közötti erőszakra is csak legyintenek, holott tudományos vizsgálatok támasztják alá, hogy ennek komoly rövid és hosszú távú hatása lehet az áldozatokra nézve – a fizikai sérüléseken kívül szorongás, alacsony önértékelés, depresszió, rossz iskolai teljesítmény, poszttraumás stressz szindróma, vagy akár öngyilkos gondolatok is jelentkezhetnek a bántalmazott gyermeknél.

Forrás: Thinkstock

A New England Journal of Medicine című lapban közzétett vizsgálat során több mint 4000 amerikai diákot kísértek figyelemmel, és az ötödik, hetedik, illetve a tizedik évfolyamon is megkérdezték őket arról, hogy érte-e őket bármilyen iskolai zaklatás. A tizedik évfolyamon továbbá két olyan kérdést is feltettek nekik, melyek a szexuális orientációjukra vonatkoztak. Az eredmények azt mutatták, hogy

a megkérdezett lányok 21, a fiúknak pedig 8 százaléka nem tartotta magát 100 százalékosan heteroszexuálisnak, illetve nem csupán az ellenkező neműekhez vonzódtak.

A kutatók összevetették a zaklatás és a szexuális hovatartozás során kapott értékeket, és megdöbbentő eredményre jutottak.

Azok a diákok, akik tizedik évfolyamon melegnek, leszbikusnak vagy biszexuálisnak vallották magukat, a korábbi években háromszor nagyobb arányban váltak iskolai zaklatások áldozatává, mint azok, akik magukat heteroszexuálisnak vallották.

Előbbiek közül 13 százalék élt át zaklatást ötödik évfolyamon, míg utóbbiak közül 8, hetedik évfolyamon pedig ez az arány 8, illetve 4 százalék volt.

Forrás: Thinkstock

Megbélyegzett gyerekek

Stacee Reicherzer tanácsadó, aki leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű fiatalokkal dolgozik, és maga is transznemű, elmondta, hogy ezeket a gyerekeket elsősorban azért bántják az iskolatársaik, mert nem a nemi szerepeiknek megfelelően viselkednek, a fiúk nem elég fiúsak, a lányok nem elég lányosak. Ráadásul ezek a gyerekek többnyire félénkebbek, visszahúzódóbbak, mint a társaik, nehezebben barátkoznak, így könnyen válnak célponttá.

Brutális bántalmazás szavakkal, amik véres nyomot is hagynak

Futótűzként terjedt az interneten Richard Johnson fotósorozata, amelyet Weapon of Choice, azaz Választott fegyvernem címmel készített. A fotográfus célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra: szavakkal is lehet verni, azaz a lélekben igen komoly károkat tud okozni a verbális agresszió. Talán még nagyobbat, mint a fizikai erőszak. A megrázó képekért olvasd el korábbi cikkünket!

Abban valamennyi szakember egyetértett, hogy egy ilyen nehéz élethelyzetben lévő gyermek esetében a szülők szerepe rendkívül meghatározó. Fontos, hogy a szülők megértéssel, elfogadással forduljanak gyerekük felé, és hogy nyíltan beszélgessenek a gyerekükkel arról, mi történt velük az iskolában. Ha bármilyen gyanús dolgot észlelnek – például ismeretlen eredetű sérüléseket, elvesztett tárgyakat, romló osztályzatokat, hangulatváltozást, étvágyvesztést, alvászavart –, semmiképpen ne hagyják szó nélkül, mindenképpen kérdezzenek rá a történtekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.