A nap, amikor véget ért a házasságom: "Azt hittem, álmodtam, és kértem ébredjek fel"

házasság feleség válás gyerekek család férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy újabb történet, egy újabb szétszakadt család – ám ebben az esetben talán még van remény az újrakezdésre, a közös boldogságra. Levélírónk legalábbis nagyon bízik benne.

Néhány hete indítottuk útjára A nap, amikor véget ért a házasságom címmel sorozatunkat, amelyben olvasóink anonim módon oszthatják meg saját kálváriájukat.

A nap, amikor véget ért a házasságom

Most szembesültem sajnos mindennel. Azt hittem, álmodtam, és kértem ébredjek fel. A feleségem elhagyott a gyerekeimmel. De élni az életet utána is szépen kell.

Forrás: Dreamstime

Körülbelül egy hónapja kezdődött. Sajnos az egész az én hibám. Sokat dolgoztam, hogy nekünk jobb legyen. Befektetést befektetésre halmoztam, amit a számon kiejtettem, a feleségem addig ment, csinálta, amíg el nem intézte. Amikor többet vállaltam, akkor az én nehéz, kemény fizikai munkámból még neki passzoltam át a saját munkája, a gyerekek és a háztartás mellett! Élni? Hát azt elhanyagoltuk. Csak a harácsolás és a rengeteg munka.

A nap, amikor véget ért a házasságom

Neked is van egy fájdalmas történeted, amit szívesen kiírnál magadból? Küldd el nekünk az info@life.hu e-mail-címre, és öntsd ki a szíved a Life.hu segítségével!

Mikor végre volt egy szusszanatnyi kis idő, elmentünk pihenni, ahol sajnos szépen fogalmazva, nem a legjobb formámat nyújtottam. Mindig rosszkor és rosszat mondtam. (Mert ezt hoztam otthonról.) Mármint apám és anyám, ha összevesztek (a 44 év alatt) akkor nem verekedtek, nem kiabáltak, nem veszekedtek csak egyszerűen nem szóltak egymáshoz. Én ugyanezt tettem. Mondta a feleségem, hogy az ő anyukája is ugyanígy csinált, és neki ez rosszabb volt bárminél. Ha kapott volna egy fülest, vagy megverte volna, elmúlik, aztán minden folytatódott volna.

Forrás: Thinkstock

A feleségem mindig mindenkit előtérbe helyezett. Mindenki más fontosabb volt, mint ő saját maga, mindenkinek próbált segíteni, és segített is, mindig megtett mindent mindenkiért. Így elnyomta önmagát. Ezt a sok kis apróságot, ha összeraknánk, hegyet tennének ki.

Most különköltöztünk, de az én szívemhez csak egy kulcs van, ami nála van, és a két lányunknál. Nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb visszakapom a családom.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.