Molnár Andi: „A Festetics kastély bálján bármikor táncra perdülnék”

Forrás: Molnár Andi -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár Andi táncművészt a Szombat esti láz című műsorokban ismerhette meg az ország igazán, ahol hétről hétre izgulhattunk érte és partneréért. A műsor során bebizonyosodott, hogy Andi kiváló táncpedagógus, azóta pedig műsorvezetőként is bizonyított, hiszen jelenleg is az RTL Klubon látható Édesítő és az Édes Otthon műsorvezetője. Arról, hogy hogyan és hol szeret kikapcsolódni, hová húz a szíve, ha nyugalomra vágyik, nem sokat tudhattunk meg. Ezidáig! Most ugyanis elárulta, hová kötődik gyermekkorának legszebb emléke és azt is, hol és hogyan ünnepelte első házassági évfordulóját…
Forrás: Molnár Andi

Ha egyetlen olyan helyet kellene említened Magyarországon, ahol a legszívesebben perdülnél táncra, hol lenne az?

Táncművészként sok helyen felléptem már az országban, legyen az stadion, rendezvényközpont, szálloda és még hosszasan lehetne sorolni a különféle helyszíneket. Mégis leginkább a kastélyok lopták be a szívembe magukat, ha táncparkettről van szó. Egyik kedvencként említeném a keszthelyi Festetics kastélyt. Esti fényben úszó, kivilágított udvari bálján bármikor szívesen táncra perdülnék.

Forrás: Molnár Andi

Mondj egy olyan helyet, ahol a legjobban érzed magad a férjeddel!

Mindkettőnk nagy kedvence a vízpart, itt érezzük igazán jól magunkat. Nyaranta gyakran hódolunk a vízi sportoknak, akár a Kisbalaton vadregényes táján evezve vagy a csodálatos Dunakanyar csücskében. Nem véletlen az sem, hogy az első házassági évfordulónkat is a víz ölelésében ünnepeltük Zebegényben a világ elől elbújva, ahol fantasztikus kikapcsolódásban volt részünk, kettesben.

Forrás: Molnár Andi

Ha becsukod a szemed és visszaidézed a gyerekkorod, hol voltál a legboldogabb?

Nagy vízitúrás családban nőttem fel: minden nyáron 10-12 napos vízitúrákra indultunk. A legizgalmasabb és legemlékezetesebb az volt, amikor nagypapám irányításával a Sió csatornán egészen a Balaton zsilipjéig eveztünk. Felejthetetlen élmény, azóta is a vízpart szerelmese vagyok: ha feltöltődésre vágyom, akkor leginkább vízközelben szoktam kikapcsolódni.

Forrás: Molnár Andi

Ha egy külföldi barátod meglátogatna téged itthon, és egyetlen helyre tudnád csak elvinni, mi lenne az?

Budapestre vagyok a legbüszkébb, a szívem csücske a főváros! Ha már úgyis itt száll le a repülővel, akkor biztosan nem hagynám ki a főváros bemutatását. Egy alapos körút után azonban biztos, hogy a Balaton-felvidék irányába vennénk az utat. Csodálatos borok és tájak vannak azon a környéken, Badacsonytomaj például az egyik nagy kedvencem. Az ottani lankák, a páratlan panoráma, a borházak és a vízpart szerintem bárki szívébe belopják magukat, ahogy az egész Balaton magával ragadó. Kár lenne kihagynia annak, aki a hazánkba látogat.

Vajon egy olimpikon mit gondol a saját hazájáról? Verrasztó Evelyn, ezek voltak az én kedvenc helyeim Magyarországon, te tudsz ennél szebbeket mutatni?

Tudsz egy jobb helyet, mint amit mi ajánlottunk? Vagy még több inspirációra vágysz? Mutass egy jó helyet, találj egy még jobbat itt: hellomagyarország.hu.

Forrás: hellomagyarország.hu

Tématámogatás. Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.