2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Sztárok, akik beleszerettek filmbeli állataikba, ezért megtartották őket

James Gunn állat Sophie Turner Tom Hardy Will Smith Chris Evans
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akadnak olyan világsztárok, akik annyira jóba lettek azokkal az állatokkal, amelyekkel együtt dolgoztak egy-egy filmük során, hogy a forgatás után is együtt maradtak.

1. Trónok harca: Sophie Turner és Zunni

A világhírű sorozat első évadában ismerkedhettünk meg azokkal a kutyákkal, amelyek a Stark-család rémfarkasait alakították. A kölyökként sztárrá váló négylábúak azonban a sorozat forgatási ideje alatt nem csak felcseperedtek, hanem jó kapcsolatba is kerültek a színészekkel. Ezek után nem meglepő, hogy Sophie Turner örökbe fogadta Zunnit, aki Sansa rémfarkasát, Lady-t játszotta. Sőt, a híres színésznő további két északi kutyust is magához vett, így már saját falkával rendelkezik. Zunni azonban sajnos már nem él, 2017-ben egy súlyos betegség következtében elhunyt. 11 éves volt.

Sophie Turner örökbe fogadta Zunnit, aki Sansa rémfarkasát, Lady-t játszotta Forrás: HBO, Instagram/Sophie Turner

2. Legenda vagyok: Will Smith és Abbey

A posztapokaliptikus film forgatása során Will Smith annyira beleszeretett a Samet megformáló Abbey-be, hogy a közös munka végére elválaszthatatlanok lettek. Valószínűleg mindenki emlékszik arra a szívfacsaró jelenetre, mikor a színésznek végeznie kellett hű társával, hiszen ő is fertőzött lett egy mutáns által. A német juhászkutya szintén látványosan kötődött a sztárhoz, így nem kellett gondolkodni azon, ki legyen az új gazdája. Abbey azóta már 14 éves, és köszöni szépen, nagyon jól van.

A film forgatása során Will Smith annyira beleszeretett a Samet megformáló Abbey-be, hogy a közös munka végére elválaszthatatlanok lettek Forrás: Warner Bros. Pictures, Getty Images

3. A galaxis őrzői - James Gunn és Oreo

A 2014-es A galaxis őrzői film sokak kedvence lett, de nem csak a film váltott ki rajongást, hanem a szereplők között is kialakult egy-egy különleges kapcsolat . Noha az a mosómedve, amelyről Rocket Raccoont mintázták, nem szerepelt a filmben, James Gunn így is teljesen beleesett. A híresség boldogan fogadta örökbe, sőt, a film premierjére is Oreóval a vállán érkezett.

James Gunn örökbe fogadta Oreót, sőt, a film premierjére is vele érkezett Forrás: Getty Images

4. Piszkos pénz: Tom Hardy és Rocco

Tom Hardy eleve nagy állatbarát hírében állt, így kifejezetten örült, mikor megtudta, hogy kutyákkal fog forgatni - nem is eggyel. Ugyanis 5 pitbull kölyök alakította a produkcióban szereplő Roccót, akik közül az egyikkel nagyon egymásra hangolódtak. A színész egyszer megkérdezte az idomárukat, hogy nem vihetné-e haza egy éjszakára az egyik kiskutyát, aki aztán egyre gyakrabban éjszakázott Tomnál. A vége pedig nem meglepő módon az lett, hogy a világsztár megtartotta a kölyköt.

5 pitbull kölyök alakította a produkcióban szereplő Roccót, akik közül az egyikkel nagyon egymásra hangolódtak Forrás: AFP, Getty Images

5. A tehetség: Chris Evans és Dodger

A tehetség című film forgatásán szeretett bele Chris Evans abba a kutyába, amellyel egy menhelyen találkoztak. A híresség azt mesélte, hogy az utolsó jelenetet egy menhelyen forgatták, ő pedig mit sem sejtve besétált a kutyusok közé, ott pillantotta meg Dodgert. Elmondása szerint a többi kutyussal ellentétben nagyon fegyelmezetten ült, pedig látszott rajta, hogy semmi mást nem szeretne, csak kijönni a ketrecéből. Dodger azóta is számtalanszor felbukkant a sztár közösségi oldalán.

A tehetség című film forgatásán szeretett bele Chris Evans abba a kutyába, amellyel egy menhelyen találkoztak Forrás: Twitter/ChrisEvans

Forrás: Bright Side

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.