Ízirájder, polgármester úr! - 61. születésnapját ünnepli Csuja Imre

Fotó: Bielik István - Origo -
halál film Csuja Imre sorozat gyász színész öngyilkosság polgármester születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, Csuja Imre 1960. július 11.-én született Hajdúnánáson. Ma ünnepli 61. születésnapját.

Karrierje 1984-ben kezdődött, amikor is Simon Zsuzsa osztályában elvégezte a Színház-és Filmművészeti Főiskolát, diplomaszerzése után a Pécsi Nemzeti Színháza került, majd 1987-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött le. Majd az Arany János Színházban töltött négy év után úgy döntött, hogy szabadúszó színész lesz. Tíz év után 2004-ben azonban engedett a csábításnak és az Örkény István Színház társulatának lett a tagja.

Színházi és filmes szerepei mellett közel 1000 filmnek kölcsönözte a szinkronhangját.

Az egyik legnagyobb sikert aratott hazai alkotásban, olyan maradandót alakított, hogy azóta a legtöbben csak az Üvegtigris kissé suttyó, Csoki névre hallgató szereplőjeként ismerik. Ám azok számára, akik a filmek helyett inkább a sorozatok szerelmesei, Csuja Imre csak Károly azaz Pajkaszeg polgármestere marad. A mi kis falunk című sikersorozatban egy igazán életszerető, dörzsölt, de folyton ügyeskedő figurát alakít.

Csuja Imre színházi és filmes szerepei mellett közel 1000 filmnek kölcsönözte a szinkron hangját Fotó: Bielik István - Origo

Csuja egy interjúban elmondta, hogy vannak, akik már csak úgy köszönnek neki, hogy Ízirájder Polgármester Úr!

A színész szakmai sikerei tagadhatatlanok, ám sajnos a magánéletében, annál több kudarc és szerencsétlenség érte. Feleségével, Árvay Zsuzsával nem csak a magánéletben, de a szakmában is egymásra találtak, hiszen Zsuzsa 1983 óta szinkronrendezőként dolgozik. Lányuk Csuja Fanni is szakmabeli férjet választott Telekes Péter személyében. Fanni és Péter három unokával ajándékozták meg a színészt.

Fiai tragédiái miatt az elmúlt években több feldolgozhatatlan halálhír lengte körül Csuja Imre és családja életét. 2019 őszén elveszítette kisebbik fiát, a 29 éves Bence hullájára a Naplás-tó melletti erdőben talált rá egy kutyáját sétáltató nő. Ez az a fájdalom, amit egy szülő soha életében nem tud feldolgozni. Ráadásul a színművésznek ezt másodjára kellett átélnie, hiszen legnagyobb fia Gerő kamasz volt, amikor 2003-ban önkezével véget vetett az életének. Bence ekkor 13 éves volt, és valószínűleg szüleihez hasonlóan nem tudta feldolgozni testvére elvesztését. Ám a színész mindezek ellenére arról nyilatkozott, hogy tudni kell továbblépni, és hosszabb időre a munkát sem hagyta abba. Három nappal fia öngyilkossága után, már színpadon állt.

Egy interjúban elmondta, hogy vannak, akik már csak úgy köszönnek neki, hogy Ízirájder Polgármester Úr! Fotó: Adrián Zoltán - Origo

„Naponta megrogyok, ezen nincs mit szépíteni. De van egy csodálatos lányom, náluk van három csodálatos unoka, nem lehet megrogyni. Feljön a Nap, tovább kell menni. Az ember a tragédiáját végig viszi, amíg él, végig cipeli. Egy színész az mindig ki tudja játszani magát a tragédiából. Vannak olyan szerepek, amikor nem kell gyötörnöm magam egy könnycseppért, hanem jön automatikusan..."


-nyilatkozta a színész egy korábbi cikkünkben.

Csuja Imre, több olyan tragédiát és nehézséget élt át, amikből már egy is sok lett volna. Ám a mindig pozitív életszemléletű, küzdő színész kitartása mindenkinek irigylésre méltó. Csuja ma, július 11-én ünnepli 61. születésnapját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.