Tokár Tomi szerint attól nem lesz kevesebb pedofil, hogy ő nem posztol a gyerekéről

Forrás: instagram.com/tokartomi -
Tokár Tomi gyereke Tokár Tomi posztolás pedofília közösségi média
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tokár Tamás úgy gondolja, igazságtalan bántani azokat a szülőket, akik megmutatják a gyerekeiket a közösségi médiában.

Tokár Tamás, a Fókusz műsorvezetője egy interjúban beszélt arról, szerinte milyen mértékben egészséges mutogatni a gyerekeket a közösségi médiában.

"Nekem az a bajom ezzel, hogy ezt nagyon radikálisan, borzasztóan szélsőségesen fogalmazzák meg egyesek, és összemosnak minden szülőt egy kupacba. Így aztán minden szülő bűnös és cinkos, amiért a gyermekéről fotót oszt meg. Ugyanakkor az evidens, hogy vannak határok, amit minden jóérzésű ember tiszteletben tart. (...) Ha az ember közszereplő és megosztja az életét, amelynek szerves része a gyermeke, akkor engedtessék már meg, hogy a saját belátásom szerint megjelenjen ő is az online életemben. Tehát miért ne rakjam ki? Azt meg végképp nem értem, mi értelme kitakarni a gyerek arcát, amikor ettől még ugyanaz az intim családi pillanat felkerült a netre... Hiszen azzal, hogy konkrétan a szeme nem kivehető, nincs különbség! Ez csupán az önmegnyugtatásról szól" - modta.

Tokár Tomi és kisfia, Andris Forrás: instagram.com/tokartomi


Tokár ezek után arról is beszélt, hogy pedofilok mindig is voltak és sajnos lesznek is. Nem attól lesznek kevesebben, hogy valaki kitesz egy képet normális keretek között a gyerekéről.

"Nem gondolom azt, hogy azért lennék cinkos vagy bűnös, mert ezzel teret adok nekik. Nekem ne mondja senki, hogy azzal fogjuk megszüntetni a pedofíliát - mint jelenséget -, hogy a gyerekről nem teszünk fel semmit" - mondta. Azt is ecsetelte, mi az, ami szerinte nem való a közösségi médiába.
"Egy: nem teszünk fel a gyerekről olyan fotót, ami megalázó a számára, vagy később az lehet. Kettő: nem teszünk fel pucér vagy félpucér tartalmat, mert az nem való a közösségi média hasábjaira. Egyészen piciről sem. Három pedig, hogy nem reklámozol gyerekkel."



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.