Nagy Ő (tévéműsor) párkeresés Árpa Attila szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú évek után tért vissza a képernyőre a Nagy Ő című párkereső műsor. Tóth Dávid válogathatott a csinosabbnál csinosabb lányok között, de sajnos végül a szerelmet nem sikerült megtalálnia. A műsor újabb évaddal fog jelentkezni, és ezúttal nem más keresi majd a képernyőn a szerelmet, mint Árpa Attila. Mutatjuk, kik azok, akik megküzdenek a színész szívéért.

November 14-én, hétfőtől láthatják a tévénézők A Nagy Ő legújabb évadát, melyben Árpa Attila keresi az igaz szerelmet. A színész-rendező szívéért 19 mindenre elszánt nő fog megküzdeni, akik bármit megtesznek majd a szerelem érdekében.

Attila korábban elmondta, hogy sokáig gondolkodott azon, hogy elvállalja-e a műsort, hozzátette, hogy ez az utolsó ilyen jellegű tévés szereplése, amelyre igent mondott.

"Nem volt egyszerű döntés, mert mégiscsak egy valóságshow. Volt azért az a gondolat bennem, hogy egy nő, aki egy ilyen műsorba jelentkezik, és versenyez más nőkkel értem, az már lehet, hogy hátrányból indul, mert nem biztos, hogy az én nagy Ő-m ilyet tenne" – magyarázta Attila, majd azt is elárulta, hogy milyen az, amikor megtetszik neki valaki:

"Ha nekem egy nő kell, akkor kell. Olyankor nem sok minden érdekel, hogy vannak-e akadályok vagy nincsenek, hogy az univerzum ellenünk van. Ha nem szabadna, hogy megtörténjen, akkor még inkább akarom őt"

– fejtette ki.

Íme a 19 nő, aki jövő héttől harcba száll a színész-rendező szívéért:

https://www.instagram.com/p/CkwSI-INX6s/

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.