Kustánczi Lia Thaiföld sztárok várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden híresség gőzerővel készül az ünnepekre, és nem tesz másképpen a magyar modell és televíziós személyiség sem, aki novemberben jelentette be, hogy kisbabát vár.

Kustánczi Liát nemrég A Konyhafőnök VIP-ban láthatták a nézők, ő azonban már nincs az országban, ugyanis civil szerelmével együtt Thaiföldre utaztak. A döntését azzal indokolta, hogy a baba születése előtt szerettek volna még egyszer kettesben egy nagyot pihenni a párjával.

– mondta a Blikknek Kustánczi Lia, aki azt is elárulta, már kiválasztották kisfiuk nevét, de ezt egyelőre még nem szeretné elárulni. Az utazás állapotosan nem mindig veszélytelen, főleg, ha ilyen nagy távról van szó, de Lia mindent megbeszélt az orvosával.

"Egyeztettem az orvosommal, aki nyugodt szívvel elengedett. Szerencsére nem vagyok veszélyeztetett terhes, nincs semmi egészségügyi problémám. Thaiföldön pedig vannak kiváló magánkórházak, ha bármi gond adódna. Nagyon vigyázok magamra, rengeteget pihenek, és csupa olyan ételt eszem és olyan helyeken, amitől nem lehet bajunk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.