Csúcselérés nélkül ért véget Klein Dávid és Kerekes Bence expedíciója

Istor-O-Nal Kerekes Bence expedíció Klein Dávid
Klein Dávid és Kerekes Bence a BWT Hindu Kush Expedíció keretein belül szerette volna elérni az Istor-O-Nal csúcsát, ám ez végül nem sikerült nekik. Ennek ellenére a két hegymászó nem elégedetlen a teljesítményével. 

Az eredményes nyolcezres expedíciós hegymászó, Klein Dávid Kerekes Bencével, a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott tagjával indult a BWT Hindu Kush Expedíció keretében Pakisztánba, hogy feljussanak a 7403 méter magas Istor-o-Nal csúcsára. Az expedíció csúcselérés nélkül ért véget.

A két hegymszó felváltva írt blogot az expedíció teljes időtartama alatt, így az értük izgulók vagy csupán a hegymászás iránt érdeklődök naprakész információkkal rendelkezhettek arról, hogyan és mivel telik az idő a konkrét csúcstámadás előtt.

Bence és Dávid június 20-án indult el az expedíció csúcsmászó körére, és gond nélkül érték el az aklimatizációs időszakban kiépített egyes táborukat. Június 21-én elérték a kettes tábort is, majd 22-én mászták át az út technikai kulcsát jelentő, nagyjából 80-100 méter magas sziklafalat - írja a Hóhatár.

Még aznap elindultak felderíteni a csúcsra vezető hógerincet, ám az a szerkezete miatt biztosíthatatlannak bizonyult. A két hegymászó nem kockáztatott, mivel, ha csak az egyikük kicsúszik, az mindkettejük életébe kerülhetett volna. Ezért aznap éjjel a sziklafal felett, körülbelül 6400 méteres magasságban töltötték az éjszakát, hogy másnap újabb próbát tegyenek a hegygerinccel. Mivel néhány száz méter után kiderült, hogy a terep biztosíthatatlan, felelős döntést hozva visszafordultak. Az alaptábort 23-án, a délutáni órákban érték el.

"Bár a BWT Hindu Kush Expedíció nem érte el az Istor-O-Nal csúcsát, egy minimalista stílusban végrehajtott szép expedíció áll mögöttünk, mely során egy elhagyatott vidéken izgalmas technikai problémákat oldhattunk meg, miközben mindvégig odafigyeltünk a hegyre, egymásra és az általunk megszabott biztosítási elvekre. Tudtuk, hogy egy ilyen hegyen párosunk esélyei bizonytalanok, és – bár szomorú szívvel vesszük tudomásul, hogy a csúcsot nem értük el – az általunk végrehajtott mászóeredményekre és munkára büszkék vagyunk. Hálásak vagyunk a szeretteinknek, partnereinknek és egymásnak a közös kalandért" - fogalmazott Bence és Dávid.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.