Keveset törődünk a fogaink egészségével

pr-cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyarok évente átlagosan 3 tubus fogkrémet és egy fogkefét használnak el, így messze elmaradnak az európai átlagtól. Pedig a helyes szájápolás nemcsak a napi két fogmosásból állna.

A fogászati (dentális) plakk, a fogak felszínén kialakuló lepedék a fogzománcot megtámadó baktériumok melegágya. A plakk a fogak egyes részeiről önmagától ledörzsölődik, például rágás közben a nyelv súrlódó hatására, vagy akkor, ha étkezés után 15-20 percig cukormentes Orbit® rágógumit rágunk, de léteznek olyan területek is, ahonnan csak gyakori és szabályos fogmosással távolítható el a lepedék. Jellemzően ilyen területek lehetnek a fogak belső felszíne, az őrlő- és kisőrlő fogak barázdái és a fogak érintkezésénél található részek. A fogkő sem más, mint egy kemény állagú lepedék (plakk), amelyet már az erőteljes fogmosás sem képes eltávolítani.


A fogkőképződést teljesen meggátolni nem lehet, de a lepedék rendszeres eltávolításával sokat tehetünk ellene, kialakulását ugyanis a genetikai hajlamon kívül a táplálkozás és a szájápolás is befolyásolja. Vagyis, mivel a fogkő a lepedékből alakul ki, azt csakis alapos, helyes fogmosással, fogselymezéssel, fogköz tisztító kefék és szájzuhany használatával tudjuk eltávolítani, így nem lesz egy olyan felület, amely megkeményedhet a nyálban lévő ionok hatására. Ha pedig minden étkezés után cukormentes rágógumit rágunk, csökkentjük a lepedék lerakódásának esélyeit.
Kik hajlamosak arra, hogy lepedék rakódjon le a fogaikon?

- Akik elhanyagolják a rendszeres és helyes szájápolást.
- Akiknek legyengült az immunrendszerük.
- A vérképzőszervi betegségben szenvedők.
- A cukorbetegek.
- A várandós nők.
- Azok, akik anyagcsere-betegséggel élnek.
- A dohányosok.
- A stresszes életet élők.

Mit tehetnek ők?

Az életmódváltoztatás nem megy egyik percről a másikra, de néhány apróságot beilleszteni a mindennapi ritmusba nem kivitelezhetetlen feladat. A napi kétszeri fogmosás, az étkezések utáni rágózás és a rendszeres fogorvosi ellenőrzés már elegendő lehet ahhoz, hogy óvjuk a fogainkat és az ínyünket, így elkerüljük a fájdalmas fog- és ínybetegségeket. A helyes fogmosásról kérdezd meg bátran fogorvosodat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.