Kárász Róbert Demcsák Zsuzsa Dorogi Gabriella Azurák Csaba TV2 Mokka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rájár a rúd a kereskedelmi csatorna munkatársaira. Az utóbbi néhány hónapban a TV2 ismert arcai váltak a betörők, vagy a tolvajok célpontjaivá.

Dorogi Gabriella, a Tv2 Napló műsorának riportere tavaly élte át a betörés kellemetlenségeit: amíg ő éppen egy rablásos anyagon dolgozott, a tolvajok kirámolták a lakását.


TV2 press
TV2 press

"Negyed kettőkor még hazaugrottam az ebédemért, hatkor pedig már itthon voltam. Közben mégis gond nélkül kiraboltak. A nappali ablakát feszítették fel, a fehér ülőgarnitúrán sáros lábnyomot hagyva másztak be. Pont egy szörnyű gyilkossággal végződő rablásos anyagon dolgoztam, nem is sejtettem, hogy hazaérve engem is ilyen kép fogad. A fürdőben a tégelyekből kikotorták az arckrémet, mert állítólag van, aki ilyen helyen rejtegeti az ékszereit. Mindent elvittek, ami könnyen mozdítható: műszaki cikket, ékszert, a családi örökségből való aranyakat. Még a gyerek egyik iskolatáskáját is. Milliós a kár, de a számítógépemet sajnálom a leginkább, fontos adatok, tervek és fotók voltak benne. Szerencsére rengeteg nyomot rögzítettek a helyszínelők, sőt DNS-mintát is találtak" - mondta tavaly a riporter a Blikknek.


Kárász Róbert, a Mokka műsorvezetője 2010 májusban élt át kellemetlen perceket, amikor reggel munkába menet hűlt helyét találta autójának a XII. kerületben. Robi pechszériája ezzel nem ért véget - néhány hónappal később kedvenc kutyája is elpusztult.

TV2 press
TV2 press

Demcsák Zsuzsa számára - aki szintén a reggeli Mokkában köszönti a nézőket - is szerencsétlenül kezdődött az év. A csinos műsorvezető gyermekeivel hazatérve talált rablókat a lakásában, akik sietve távoztak az erkélyen keresztül, és magukkal vitték többek között a családi laptopot és az azon található rengeteg fényképet is. "A legnagyobb szívfájdalmam az, hogy ellopták a laptopomat, amire több ezer családi fotó lett feltéve - olyanok, melyek máshol már nincsenek meg. Így most a kicsik óvodai fellépései és a közös nyaralások képei is a betörtők kezére kerültek" - vallotta a betörés után elkeseredetten Zsuzsa a Life.hu-nak.

TV2 press]
TV2 press]


Azurák Csabát sem kímélték az autótolvajok - az ő kocsiját a napokban lovasították meg. "A klasszikus történet volt: leparkoltam a ház elé este, és reggel, mikor felkeltem, már nem volt meg az autó. Az éjjel vihették el, senki nem látott semmit, úgyhogy sok esélye nincs is annak, hogy valaha is megkerül. A legbosszantóbb az, hogy a családban rövid idő alatt nem ez az első autólopás, ráadásul a hátsó ülésen ott volt a két gyerekülés is, hiszen reggelente mindig vittük a gyerekeket az oviba. A legjobban mégis azokat a személyes tárgyakat sajnálom, amiket a gyerekek készítettek nekünk az oviban" - mesélte a műsorvezető a Blikknek.

TV2 press
TV2 press

John Travolta pilótát nevel két hónapos fiábólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110124-john-travolta-fia-pilota-lesz.htmlJanuár 24-e az év legrosszabb napja!http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110124-januar-24-az-ev-legrosszabb-napja.htmlGoldie Hawn imádja a nagymama szerepet!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110124-goldie-hawn-nagyon-varja-kate-hudson-babajat.htmlGeorge Clooney átveri kedvesét!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110123-george-clooney-nem-akar-megnosulni.htmlDrámai fesztivál Malajziábanhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110122-malajzia-thaipusam-fesztival-januar-vege.htmlDurva! Felszakadt Kelemen Anna szája!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110121-kelemen-anna-szaja-felszakadt.htmlTakács Nikolasnak nem kell VV Ildi!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110121-nikolas-kikosarazta-vv-ildit.html

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.