Réti Nóra TV2 tehetségkutató Megasztár 6 kieső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Megasztár 6 első élő adása könnyekkel fejeződött be: a kieső, Réti Nóra jól tartotta magát, Falusi Mariannál viszont eltört a mécses.

A tizenkét döntős ma este mutatta meg először az új színpadon, hogy mit tud. Az izgatott készülődés után a mai este tizenegyüknek boldog befejezést tartogatott, az első élő döntő vesztese Réti Nóra lett.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!

Az első dalt, a felkapott Rolling in the Deep című számot Szakos Andrea adta elő. A nehéz életkörülmények között élő sztárjelölt produkciója a zsűri mellett Till Attilát is lenyűgözte. Az új külső meghozta a várt sikert, és a dalt is sikerült szenvedéllyel előadnia. Mester Tamás az énekes dinamikája előtt hajtott fejet, Bochkort inkább az előadásmód nyűgözte le.

Jason Mraz dalával ezután Burgess Benji lépett színpadra. Az amerikai-magyar énekesnek a kiejtéssel nem akadt gondja, a színpadi hatást azonban inkább a táncoslányok szolgáltatták. A zsűri szerint nem volt tökéletes az előadás, de a hibákat betudják az izgatottságnak. Mester Tamás szerint tizenévesen ő is pont így énekelt.

Harmadikként Szűcs Ádám énekelt. A fiú mandulagyulladással küzd, így beszélni is alig tudott. A Closer című dal nem lett Ádám legjobb előadása, a tempó megtalálását a zsűrivel együtt hiányoltuk.

A reklámszünet után Bihal Rolandot hallgathattuk meg. A kecskeméti srácnak ezúttal nem sikerült maradandót alkotnia, a zsűri is az eredetiséget kereste a kicsit sallangos előadásban. Bereczki Zoltán szerint Roli elbújt a sallangjai közé, de még így is ez volt a legjobb produkciója. Mester Tamás a versenyző önbizalmát hiányolta.

Bereczki nem hagyta szóhoz jutni ítésztársait Réti Nóra produkciójának értékelésekor sem - nem a dicséret volt sok. A rózsaszín melegítőre hajazó fellépőruháért Nóra egy lendületes előadással kért bocsánatot, bár Katy Perry polgárpukkasztását nem leltük meg a lány produkciójában.


A The Lazy Song című számmal Nagy Kristóf Bozont folytatta a versenyt. A fiú hozta a szokásos, laza hangulatot, nagyon jól érezte magát a dalban. Ezt Mester Tamás is észrevette, a szám végére egészen megkedvelte Bozontot.

Farkas-Jenser Balázs tolmácsolta hetedik fellépőként Rihanna dalát - a korábban unalomig játszott nótát sikerült friss, élvezhető, új formában előadnia. Balázs sikeresen felrázta a tespedt hangulatot, amiért ezúton is hálásak vagyunk.

Horváth Istvánnak viszont rettentően modorosan sikerült Enrique Iglesias dalát visszaadni, a zsűri arca sem volt vidám az előadás alatt.

A szenvedély nem hiányzott Kullai Tímea előadásából sem, élvezhető produkciót nyújtott, a Good Luck című dal pedig jól ment a hangjához.

Bár világszínvonalú produkcióról ezúttal sem számolhatunk be, Pink dala nagyon jól állt Nagy Adrinak. Az este első dögös előadását élvezhettük, de a zsűri férfitagjai szerint hangilag nem volt tökéletes.

Talán Attilához is nagyon illett a Boulevard of Broken Dreams, de a vadóc fiútól erőteljesebb előadást vártunk volna. A rockos visítás sem vitte el a dalt, bár Attila mentségére szolgált hangszálgyulladása.

A zsűri állva tapsolt az este utolsó fellépőjének, Radics Giginek, egymás szavába vágva dicsérték a lányt, aki ezúttal a Bleeding Love című dalt énekelte.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!


A Megasztár 6 szabályai kicsit változtak az előző szériákhoz képest: a 12 versenyzőből 9 énekes biztosan továbbjut, az utolsó háromból pedig egyet az a zsűritag menthet meg, aki a héten a versenyzőket felkészítette - a mai adásban Falusi Mariann kapta ezt a nehéz feladatot.

Az utoló fél óra eredményei alapján a legrosszabbul Bihal Roland, Réti Nóra és Szűcs Ádám álltak, ők kerültek a veszélyzónába. A szavazás lezárása után Tilla és Claudia felsorolta a 9 továbbjutót - természetesen nem a szavaztok sorrendje szerint. Az eredmény nem sokat változott, Bihal Roland, Réti Nóra és Szűcs Ádám maradtak a végére. A szavazást újra elindították, közben pedig megnézhettük, hogyan teljesített a három énekes, és hogy mennyit fejlődött Puskás Peti, mióta feltűnt a Megasztár 3-ban.

A nézők szavazatai alapján tizedikként Bihal Roland jutott tovább. A zsűri értékelte a két versenyzőt: Mester Tamás szerint Szűts Ádám túl ideges a versenyzéshez, Nóra pedig túl fiatal. Bereczki Zoltán és Bochkor Gábor egyetértett ezzel. Falusi Mariannak kellett meghoznia a nehéz döntést. Sírva mondta ki a továbbjutó nevét: Szűcs Ádám. A Megasztár 6 első kiesője tehát Réti Nóra, aki a csalódotságtól meg sem tudott szólalni.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Réti Nóra, az első kieső. Kattints a képre a galériáért!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.