plasztikai műtét mell Szecsődi Karcsi plasztikai sebész transzszexualitás énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lekerült a szorítókötés Szecsődi Kariról, a Megasztár egykori felfedezettjéről, aki 500 köbcentis melleket kapott. Csak a Life.hu volt jelen, amikor az énekes először megpillantotta és megtapogatta melleit.

Hétfőn reggel, tíz nappal az implantátum behelyezése után végre megpillanthatta nővé válásának első bizonyítékait Szecsődi Kari, akit elkísértünk dr. Tizedes György plasztikai sebészhez, aki elvégezte rajta az operációt.

Fotó: Life.hu
Fotó: Life.hu

A transzszexuális Kari izgatottan várta, hogy lekerüljön róla a szorítókötés, a látottaktól pedig teljesen elérzékenyült, ugyanis ez volt az első lépés, hogy a férfitestben született, de önmagát nőnek érző fiú megvalósítsa álmát, és nőként folytathassa az életét.

Szecsődi Karcsi, a Megasztár egykori indulója hónapokkal korábban hozta meg a döntést, hogy nem hajlandó tovább rabként vergődni saját férfitestében, ezért nemátalakító műtétre vállalkozott. Az orvosok két órán át dolgoztak álmáért, és hamarosan Szecsődi Karin Erika néven folytatja életét.

Fotó: Life.hu
Fotó: Life.hu

Hogy milyen műtétet tervez még Kari a teljes nővé váláshoz, és hogyan érzi magát új melleivel, azt egy hamarosan megjelenő exkluzív videónkban megtekintheted.



Sipos Peti bevallotta: napokig csak lebegetthttp://www.life.hu/legykepben/20120921-sipos-peti-irigy-honaljmirigy-napokig-csak-lebegett-tengeren-nyaralt-egy.htmlNem bánta meg, hogy kiteregette szexuális életét a magyar énekeshttp://www.life.hu/legykepben/20120920-mujahid-zoli.htmlFejre állt a Csillag születik felfedezettje!http://www.life.hu/legykepben/20120921-vasary-andre-csillag-szuletik-szopran-hangu-enekese-jogazik.htmlMegszabadul implantátumaitól a TV2 szőke műsorvezetőjehttp://www.life.hu/legykepben/20120921-vamos-erikatobb-mint-testor-a-tv2-szoke-musorvezetoje-kiveteti-implantatumait.htmlOrdított a szörnyű fájdalomtól a Megasztár énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20120920-szecsodi-karcsi-transzexualis-enekes-melleket-kapott-fajt-a-melle-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.