Lecsapott Sandy Amerikára - Több halott is van

eső halál Sandy hurrikán vihar Amerika New York
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kedden hajnalban soha nem látott méretű hurrikán csapott le Amerika keleti partjaira, ahonnan több százezer embert evakuáltak. Közben a pusztító vihart poszttrópusi ciklonná minősítették át, mivel elvesztette a trópusi ciklonok tulajdonságait. A pusztító viharnak az állam területén eddig legkevesebb tizenhárom halálos áldozata van, köztük két tizenéves is.

A vihar jelentős pusztításokat végzett, a legfrissebb jelentések szerint az Egyesült Államokban tizenkettő és Kanadában egy halálos áldozatot, továbbá súlyos anyagi károkat követelt. A halottak között két tizenéves gyerek is volt. A hatóságok közlése szerint a legtöbb áldozat halálát a hatalmas szélvihar által kicsavart fák, illetve a szél által repített különböző tárgyak okozták. Két ember a ciklon miatti autóbalesetben vesztette életét.

Forrás: AFP/Getty Images/Andrew Burton
Forrás: AFP/Getty Images/Andrew Burton

New Jersey államban a vihar riadót váltott ki az Egyesült Államok legrégebbi atomerőművében. A hatóságok közlése szerint baleset nem történt, az erőművet ugyanis már korábban leállították. Az Oester Creek-i atomerőmű 1969 óta üzemel.

A Sandy tombolását özönvízszerű eső, hatalmas áradások és jelentős áramkimaradások kísérték. Hétfőn több mint 3 millió ember maradt áram nélkül. Az evakuálásra felszólított lakosok száma meghaladta az egymilliót. Több part menti település részben vagy egészben víz alá került.

Forrás: AFP/Getty Images/Mario Tama
Forrás: AFP/Getty Images/Mario Tama

A Sandy miatt az érintett területeken - amelyek lakossága elérheti az 50-60 milliót - leállították a légi, a vasúti és a helyi tömegközlekedést.

A Sandy központja New Jersey-nél érte el a keleti partvidéket. Atlantic Citytől 10 kilométerre délnyugatra ért partot, a széllökések sebessége 129 kilométer volt óránként.

A hatalmas szélvihar és az özönvízként szakadó eső miatt New Yorkban közel 400 ezer embernek kellett elhagynia házát vagy lakását, különösen a mélyebben fekvő területeken.

Forrás: AFP/Getty Images/Andrew Burton
Forrás: AFP/Getty Images/Andrew Burton

Manhattan alsó részét helyi idő szerint elöntötte a víz, New York központja sötétbe borult. A hidak és az alagutak lezárása miatt a városrész gyakorlatilag elszigetelődött. A nagy erejű szél megrongált egy 90 szintes házat építő darut, egy többemeletes épület pedig részben összeomlott.

A polgármester hétfő este felszólította az embereket, hogy semmiképp ne menjenek az utcákra, mindenki maradjon ott, ahol tartózkodik. Bloomberg arra is figyelmeztetett, hogy anyagi károk vagy kisebb sérülések esetén ne hívják a hatalmas munkát végző mentőket vagy a tűzoltókat, és csak akkor telefonáljanak, ha emberélet van veszélyben.

Forrás: AFP/Getty Images/Andrew Burton
Forrás: AFP/Getty Images/Andrew Burton

A Sandy New York és New Jersey államok mellett főként Delaware államban okozott súlyos fennakadásokat.

Az olyan milliós metropoliszokban, mint New York, Washington vagy Philadelphia a hivatalok egyaránt zárva maradtak. Megbénult a közlekedés, bezártak az iskolák, a színházak, a könyvesboltok és a legtöbb üzlet. "Nem nyitott ki" az ENSZ és a Wall Street sem. A New York-i tőzsde kedden is zárva marad.

Előzetes becslések szerint a szupervihar okozta károk 10-20 milliárd dollár közötti összegre rúgnak majd, ez azt jelenti, hogy a Sandy nagyobb pusztítást okoz a tavalyi Irén hurrikánnál, amely miatt 15,8 milliárd dollárnyi kár keletkezett.

Forrás: MTI/Blikk.hu

Elszólta magát Eszenyi Enikő - Bánja, hogy nem lett gyermeke!http://www.life.hu/legykepben/20121029-eszenyi-eniko-magyar-szineszno-banja-hogy-nem-lett-gyermeke.htmlA VV-szereplő köpése miatt újra nyomoz a rendőrséghttp://www.life.hu/legykepben/20121029-valo-vilag-vv-cristofel.htmlTerhes a Barátok közt sztárja- Távozik a sorozatbólhttp://www.life.hu/legykepben/20121030-balogh-edinamagyar-szineszno-a-baratok-kozt-sztarja-terhes-bucsuzik-a.htmlSzakított az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121030-jakso-laszlo-az-rtl-klub-sztarja-szakitott-kedvesevel.htmlMegfenyegették az X-Factor sztárjaithttp://www.life.hu/legykepben/20121029-emblem-zenekart-az-xfaktor-versenyzoit-megfenyegettek.htmlÚj barátnője van az ismert magyar műsorvezetőnekhttp://www.life.hu/legykepben/20121029-muller-attila-musorvezetonek-uj-baratnoje-van-rajnai-reka-fitnesz.htmlLebukott! Kiderült, kivel randizik Katalin hercegnő húgahttp://www.life.hu/legykepben/20121029-pippa-middleton-katalin-hercegno-huga-lebuklott-randizott.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.