Robert Pattinson Kristen Stewart család Alkonyat sztár gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most, hogy Rob megbocsátott Kristennek, a hírek szerint az Alkonyat-filmek sztárjai máris közös család alapításán gondolkoznak. A színész feltétele azonban az, hogy párja most már hű maradjon hozzá.

Úgy tűnik, hogy valóban megnyugodtak a kedélyek Kristen Stewart és Robert Pattinson között, és Rob megbocsátott hűtlen párjának. A szerelmesek ismét egy fedél alatt élnek, sőt már a közös jövőjüket tervezgetik.

AFP
AFP

"Szeretnék most élvezni egymás társaságát, közös élményeket gyűjteni, de már vágynak arra is, hogy saját családot alapítsanak és gyermekük szülessen. Rob azt mondta Kristennek, hogy amennyiben hű marad hozzá, szeretné, ha ő lenne majd gyermekei anyja" - árulta el egy, az ismert párhoz közel álló forrás, aki már azt is tudni véli, hogy a család hol telepedne le. "Angliában szeretnének majd letelepedni, hiszen Rob igazi patrióta és onnan származik. Kristen is egyetért vele, mert úgy érzi, hogy Európában talán jobb lenne felnevelni a gyerekeiket."

Láttad már? Benne vagyunk a tévében

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.