Balhés nőt vett feleségül Deutsch Tamás

esküvő MTK edző ritmikus gimnasztika titok politikus Deutsch Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár Deutsch Tamás igyekszik titokban tartani, hogy ki az a szerencsés hölgy, aki harmadszor mondhatta ki a boldogító igent a politikusnak, a Life.hu  kiderítette a titokzatos hölgy kilétét, akinek heves természete miatt már meggyűlt a baja a MATSZ Fegyelmi Bizottságával is.

Harmadszorra is megnősült Deutsch Tamás, igaz, ezúttal csak jó pár nappal, december 29-én tette közzé, hogy 12-én ismét házas lett. Újdonsült arájáról csak annyit árult el, hogy a sport révén ismerkedtek meg és egy volt sportolóról van szó. A Life.hu megtudta, hogy Lazsányi Erika a harmadik feleség, aki az MTK ritmikus sportgimnasztikai szakosztályának vezetője. Az új asszony ellen a Magyar Torna Szövetség Fegyelmi Bizottsága pár éve fegyelmi eljárást indított sportfegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja ügyében, majd sportfegyelmi vétség elkövetése miatt 2010. december 31-ig eltiltotta a MATSZ által delegált nemzetközi eseményekről, amelyeken a magyar ritmikus gimnasztika felnőtt együttes kéziszer csapata részt vesz.

Tedd otthonossá a lakásod! - Dekortippek itt!


"Lazsányi Erika 2010. március 5-én a debreceni Főnix csarnokban a ritmikus gimnasztika világkupán több tanú előtt nyilvánosan heves vitába keveredett és fizikailag attrocitálta H. Juditot, korábbi tanítványát a magyar felnőtt válogatott keret egyik tagját. A tanúvallomásokból megállapítható volt, hogy Lazsányi Erika vélt vagy valós sérelmei miatt erőteljesen, fenyegetőleg megfogta H. Judit karját és a magyar nemzet válogatott melegítőjét és hangos szóval kiabált vele, mire H. Judit sírva fakadt és edzője, F. Annamária szabadította ki Lazsányi Erika szorításából."

Forrás: www.twitter.com
Forrás: www.twitter.com

A pár Amerikába utazott, New Yorkban és Los Angelesben töltik mézesheteiket.

Az európai parlamenti képviselő magánélete nem mondható átlagosnak. Két fiának anyját, első feleségét, Krisztinát 1989-ben vette el, de nem tudott sokáig hűséges lenni az asszonyhoz. Az akkoriban sportminiszterként tevékenykedő Deutschnak titkárságvezetője, Urr Anita 2000-ben megszülte harmadik kisfiát. Felesége megbocsájtotta botlását, visszafogadta, és két évvel később egy kislánnyal ajándékozta meg nyughatatlan férjét. De ennek ellenére 2004-ben útjaik végleg szétváltak, és a politikus az Antall-kormány honvédelmi minisztere, Für Lajos lányával, Ágnessel vigasztalódott, majd őt is feleségül vette 2005-ben. A nagy szerelem hevében felvette felesége vezetéknevét is, és ekkor Deutsch-Für Tamásként politizált még három évig, majd elváltak, és ismét Deutsch Tamásként folytatta életét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.