Sarka Kata torta igazság gyereknevelés születésnap gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár még nagyon fiatal, de következetes anyuka Sarka Kata, aki számára a gyereknevelés legnehezebb feladata igazságot tenni a két apróság között. Csemetéi, Noncsi és Dávid egyenlően részesülnek a jóból és rosszból, ha megérdemlik, ha nem.

Sarka Kata nagyon igyekszik úgy nevelni Hajdú Pétertől született gyermekeit, hogy a lurkók ne rivalizáljanak egymással és a későbbiekben, majd felnőttként is jó testvérek legyenek.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu
Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu


"Számomra a legnehezebb szülői feladat a két gyerek között igazságot tenni. Ha valamelyikük verekedni kezd, akkor mindkettőjük büntetésbe kerül, ha nem tudom pontosan, hogy ki kezdte el a csetepatét. De nem csak a rosszban osztoznak. Amikor kisebbek voltak arra is figyeltem, hogy mindenből ugyanakkorát kapjanak. Képes voltam egy kimagozott szőlőszemet kettévágni és szabályosan elfelezni. Amikor valamelyiküknek születésnapja van, akkor mindkét gyerek kap tortát, és persze ugyanakkora értékben ajándékot is" - árulta el a fiatal anyuka.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.