Megviselte az osztályzat Az ének iskolája tanulóját

TV2 Az ének iskolája sztár Tabatabai Nejad Flóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kitűnő tanuló a suliban Tabatabai Nejad Flóra. Az ének iskolája cuki versenyzőjét épp ezért nagyon megviselte a műsorban kapott első osztályzata - tudta meg a Life.hu.

Az ének iskolájában hetente 8-8 diák áll a Szandi, Szulák Andi, Hajós András és Király Viktor alkotta tanári kar elé, és a színpadon, élő zenekarral kell megmutatniuk, mennyit fejlődnek hétről hétre. A 8 éves Flórát az bántotta, hogy nem csupa ötös osztályzatot kapott a tanároktól.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

"Ő a suliban mindig mindent tökéletesen igyekszik megoldani, a dolgozatokat sem csupán ötösre akarja megírni soha, hanem tökéletesre. Épp ezért nagyon zavarta, hogy kapott négyeseket is, ráadásul ebben a helyzetben azt sem tudta megítélni, hogy a többiekhez képest hogy teljesített, vagyis mit jelentenek a kapott jegyei" - árulta el az édesanyja.

"Flóri azt érezte, hogy nem sikerült megfelelnie Szandi elvárásainak, ezért is esett kicsit kétségbe. Amikor azonban az értékelés során kiderült, hogy a jegyei alapján hányadik helyezett lett, azonnal megnyugodott" - tette hozzá az édesanya.

Az, hogy Flóra hányadik lett a TV2 tehetséggondozó műsorának harmadik adásában, kiderül szombaton.

Folytatódik a Chio ízpárbaj!http://www.life.hu/legykepben/20130502-folytatodik-a-chio-izparbaj.htmlVisszatér a képernyőre a VV műsorvezetőjehttp://www.life.hu/legykepben/20130430-vv-noci-czifra-noemi-a-tobb-mint-testor-cimu-musort.htmlGeorge Clooney-val bulizott a magyar modellhttp://www.life.hu/legykepben/20130430-a-cimlaplany-egyik-versenyzoje-viki-los-angelesban-egyutt-bulizott-george.htmlFélmeztelenül töltötte május 1-jét Bódi Sylvihttp://www.life.hu/legykepben/20130502-bodi-sylvi-felmeztelenul-toltotte-majus-1et-gardrobot-rendezett.htmlMeghalt az egykori gyerekrapperhttp://www.life.hu/legykepben/20130502-chris-kelly-a-kris-kros-egykori-gyereksztarja-meghalt.htmlHalálát érzi Sztankay Istvánhttp://www.life.hu/legykepben/20130502-sztankay-istvan-a-nemzet-szinesze-a-halalat-erzi.htmlValóra vált Csonka András álmahttp://www.life.hu/legykepben/20130429-csonka-andras-az-rtl-klub-sztarja-valora-valtotta-regi-almat.htmlMár a második gyerekre koncentrál az énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20130429-volgyesi-gabi-ujabb-gyermeket-szeretne-ezert-egy-darabig-meg-nem.htmlÚjabb exvillalakó hagyja el az országothttp://www.life.hu/legykepben/20130429-dukai-gergo-vv-5-szereploje-nemetorszagban-szakacskent-folytatja.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.