artista szépségkirálynő szerelem tábor Rippel Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megdöbbentő bejelentést tett az artista. Elfogultságra hivatkozva lemondott a Miss International Hungary szépségkirálynő-választás zsűrijében betöltött tisztségéről. A Life.hu információja szerint Feri összemelegedett az egyik versenyzővel, akinek kiemelt figyelmet szentelt már a sajtótájékoztatót megelőző, kötetlen percekben is a helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint.

"Mivel én vagyok a lányok felkészítő tanára, nagyon összebarátkoztam az összes versenyzővel, ezért úgy döntöttem, visszalépek a zsűrizéstől" - indokolta a visszalépését Rippel Ferenc, aki korábban boldogan vállalta a szépségkirálynő-választás zsűrizésével járó feladatokat. Arra azonban nem számított, hogy beleszeret az egyik fiatal versenyzőbe.

Forrás: Miss International Beauty Pageant
Forrás: Miss International Beauty Pageant

Az artista házassága tavasszal ért véget, ekkor költözött el volt feleségétől. Vivient is egy szépségversenyen, a 2006-os Miss World Hungaryn ismerte meg, ahol az akkor 20 éves lány a Zichy Park Hotel szépe lett. A pár kapcsolata csak eleinte tűnt szép mesének, nem volt zökkenőmentes. Boldogságukat beárnyékolta, hogy Vivien daganatos megbetegedése következtében elvesztette a petefészkét. Esélye sem volt arra, hogy természetes úton essen teherbe, ezért petesejt-adományozással sikerült édesanyává válnia. Feri végig támogatta a hosszú procedúrában feleségét, végül megszületett a most kétéves Herkules. A hetedik év azonban az ő házasságukat is megviselte és tavasszal bejelentették, hogy elválnak.

Rippel nem sokáig búslakodott, a Life.hu információi szerint az egyik szépségkirálynő-jelölt személyében újra rátalált a szerelem. Az artista segítette a lányok felkészülését, az edzéseiken tanácsokkal látta el a szépségeket, ő tartotta karban őket. A felkészítő táborban reggeltől estig csak velük foglalkozott. Azt nem árulta el, hogy melyik lányhoz fűzik gyengéd szálak. A versenyzők között nincs 24 évnél idősebb lány, így körülbelül 20 év korkülönbség van a 42 éves artista és az új választottja között. A sajtótájékoztaón végig Gábor Ingrid közelében tartózkodott, és amikor nem voltak szem előtt, gyengéden megsimogatta a lány combjait.

Forrás: Life.hu
Forrás: Life.hu

Ő Gábor Ingrid

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.