nemi átalakító műtét szépségverseny címlaplány Elle Magazin Kanada Jenna Talackova
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly botrányos körülmények között indulhatott csak a nemi átalakításon átesett nő, a Miss Universe válogatáson, idén az egyik legrangosabb magazin címlapjára kerülhetett.

Tavaly a Torontóban megrendezett Miss Universe versenyen indult el a lány, aki biztos volt abban, hogy a pályázati feltételeknek megfelel: kanadai állapolgár, 18 és 27 év közötti az életkora, útlevelében feltüntették, hogy nő.

Forrás: ELLE Canada

Ennek ellenére a verseny zsűrije azonnal kizárta a versenyzők közül a gyönyörű teremtést, amint tudomásukra jutott, hogy előzetesen (19 éves korában) nemi átalakító műtéten vett részt. Jenna nem hagyta annyiban a dolgot, sőt egy egész mozgalom indult mellette, melynek nyomán a zsűri meghátrált és színpadra léphetett a férfiből nővé alakított Jenna is.

2013-ban Talackova azonban ismét hír lett: vezető divatanyagot készített vele az Elle kanadai kiadása. "Egyszerűen el sem hiszem, hogy nekik dolgozhattam. Az egész olyan volt, mint egy valóra vált álom."" - lelkendezett a transznemű modell, aki a Twitteren tett közzé néhány gyönyörű fotót, amelyeken mindenki megcsodálhatja a szépségét.

A nemváltoztatásig nem házasodik a transznemű párhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130725-a-nemvaltoztatasig-nem-hazasodik-a-transznemu-par.htmlTíz híres transznemű Ázsiábanhttp://www.life.hu/szeress/20130118-a-tiz-leghiresebb-azsiai-transznemu.htmlŐk a legszebb transzneműekhttp://www.life.hu/szepulj/20121105-transznemu-szepsegverseny-ok-a-legszebbek.htmlKárpáti Rebeka Moszkvában, a Miss Universe szépségversenyenhttp://www.life.hu/life/galeria/20131030-karpati-rebeka-moszkvaban-a-miss-universe-szepsegversenyen.htmlLefogyott, majd szépségversenyt nyerthttp://www.life.hu/ez-zsir/20130710-lifenight-meglatta-magat-egy-bikinis-fenykepen-lefogyott-es-szepsegversenyt-nyert.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.