Elment Dundika hangja, vajon színpadra tud állni?

Fotó: Schumy Csaba -
betegség A Nagy Duett Dundika énekes Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Veszélybe került Király Viktor és Majoros Hajnalka produkciója A Nagy Duett vasárnap esti élő adásában. Majka kedvese, a gyönyörű modell alig tudott a produkcióra próbálni, ugyanis teljesen elment a hangja - tudta meg a Life.hu. 

Dundika a nagy tévés produkciókba rendszerint betegen vág bele. Király Viktor már a hét elején aggódni kezdett, ugyanis partnere úgy érkezett a próbára, hogy megszólalni sem tudott. A helyzet napokig semmit sem változott, és a páros csak reménykedik benne, hogy vasárnap este színpadra tudnak állni.

Fotó: Schumy Csaba

„Egy héttel ezelőtt megfáztam, és amikor már kezdtem volna kilábalni belőle, akkor ráhúzódott a torkomra. Petinek koncertje volt, ahol a haverokkal tomboltam és énekeltem, egyszerűen túlüvöltöttem az egészet. A pillanat hevében nem gondoltam arra, hogy egy hétre rá komoly szereplés vár rám. Teljesen elment a hangom, napokig csak suttogni tudtam. Kétszer is megpróbáltuk az éneklést, de az énektanár azt javasolta, inkább ne erőltessük a hangszálaimat. Orvoshoz nem fordultam, a profi énekesek azt javasolták, hogy pihentessem a hangomat, akkor vissza fog jönni magától is. Viktor tanácsára házilag, méz és fokhagyma keverékéből kúrát tartottam.

Fot=: Schumy Csaba

Azt ígérte, hogy ha újból próbálni tudunk, akkor szolidaritást vállal velem, és ő is megeszik pár gerezd fokhagymát. Szerencsére pont olyan dalt választottunk, ami elbírja a rekedtes hagszínt, csak legalább az legyen!" - fohászkodott a nagy titkokat őrző Dundika, akit Majka valószínűleg csak otthonról, a képernyőn keresztül fog figyelni, így jobban meg tudja állapítani, hogy mi jön le a nézőknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.