A Nagy Duett fiú Skócia énekesnő gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy messziről érkezett zenei szakember is végigizgulta Csepregi Éva és Joshi Bharat próbáját A Nagy Duettben. Ő nem más, mint az énekesnő fiának Skóciában élő édesapja, Bob Heatlie, aki éppen Budapesten tartózkodott. Még sohasem láttuk együtt  Évát, Dávidot és az édesapját!

Az nem volt kétséges, hogy Éva fiával együtt érkezik a TV2 produkciójának próbájára, ugyanis Dávid dobol a Neoton együttesben, amely Joshi Bharat produkciójában állt színpadra. Hamar kiderült, hogy az a sármos férfi, aki el sem mozdult mellőlük, Dávid külföldön élő édesapja volt. A férfival való fájdalmas szakításáról pont duettpartnerének vallott korábban őszintén Éva, a Joshi Bharat Másképpen című beszélgetős műsorában. Az énekesnő korábbi szerelme, Erdős Péter halála után összeomlott, új kapcsolata a skót származású dalszerzővel, Bob Heatlie-vel segített neki kikecmeregni a magánéleti válságból. 1992-ben közös gyermekük születt, Dávid. Útjaik pár év múlva mégis szétváltak, mert a férfi Évát inkább az otthon melegét biztosító háziasszonyként képzelte el, ezzel szemben ő énekesnői karrierről álmodott, és honvágy gyötörte. Végül Éva a közös gyermekkel hazaköltözött és itthon a Neoton Famíliával sikeres énekesnő lett.

Forrás: Tv2
Joshinak dugulás volt az agyábanhttp://www.life.hu/bulvar/20140210-joshinak-dugulas-volt-az-agyaban.htmlHiába szedte elő összes Beatles-pólóját és relikviáit Joshi Bharat, nem hozott szerencsét az imádott együttes dala. Joshi különleges magyarázatot talált vasárnap esti kiesésére A Nagy Duett című műsorból. TV + Bulvár--Csepregi Évának és Joshinak véget ért A Nagy Duetthttp://www.life.hu/bulvar/20140209-a-tv2-a-nagy-duettjebol-csepregi-eva-es-joshi-bharat-esett-ki.htmlVéget ért A Nagy Duett harmadik évadának első adása a TV2-n, a tíz párosból kilenc továbbment, kiesett a csatorna műsorvezetője és a Neoton énekesnője.TV + BulvárOrigoFilmproducerként tér vissza Joshi Bharathttp://www.life.hu/bulvar/20130812-joshi-bharattal-ter-vissza-a-joban-rosszban-a-tv2-sikersorozata.htmlKét hónap szünet után végre kiderül, mi lesz Betty és Balázs szerelmével, kilábalnak-e Halászék a házassági válságból, és az is egyértelművé válik, miért törnek egyre durvább dührohamok Andreára. Augusztus 21-én visszatér a képernyőre a TV2 sikersorozata, a Jóban Rosszban, ráadásul új szereplőkkel - tudta meg a Life.hu.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.