Rúzsa Magdi következetesség zsűritag A Dal 2014 döntő Király Tamás Kállay-Saunders András Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Viktor és családja sok támadást kapott az elmúlt napokban A Dal döntője után. Először azzal vádolták őket, hogy sértődötten távoztak a verseny után, majd Király Tamás Rúzsa Magdiról írt karakteres véleménye ütötte ki a biztosítékot.

Király Viktor közösségi oldalán már jelezte, hogy semmiféle sértettséget nem érez és nagyon örül barátja, András sikerének. Édesapja, Király Tamás pedig a Life.hu-nak elmondta, nem akarta megbántani Rúzsa Magdit, csupán egy rossz pillanatában erősebben bírálta A Dal zsűritagját a kelleténél.

Forrás: facebook/Király Tamás

Érdekes tény, hogy akárcsak Rúzsa Magdi, Király Viktor is Megasztár nyertes volt. A műsor készítői tehát faramuci helyzetet teremtettek azzal, hogy olyan nyertes bírált nyertes, aki ugyanabban a műsorban, ugyanolyan sikereket ért el.
ByeAlex kiállt A Dal idei győztese melletthttp://www.life.hu/bulvar/20140224-byealex-a-dal-2013-nyertese-es-a-2014-es-szeria-digitalis-kommentatora-osszegezte-a-velemenyet.htmlA Dal című műsor digitális kommentátora a döntő után összegezte a véleményét.TV + BulvárOrigoKirály Viktor gyorsan lelépett A Dalrólhttp://www.life.hu/bulvar/20140224-kiraly-viktor-enekes-sietve-tavozott-szombaton-a-dal-dontoje-utan-az-mtv-szekhazabol-amikor-kiderult.htmlA Dal szombati döntője után, amikor kihirdették, hogy Kállay-Saunders nyerte a versenyt, a másik nagy esélyes, Király Viktor sietve távozott.TV + Bulvár--Kállay-Saunders András: "Még fel sem fogtam, hogy megnyertem"http://www.life.hu/bulvar/20140223-kallay-saunders-andras-a-dal-gyoztese-nyilatkozott-nekunk-holnap-csak-irom-a-koszoneteket.htmlAz énekes harmadszor futott neki az Eurovíziós dalversenynek, és ezúttal sikerre vitte dalát! A Life.hu-nak közvetlenül a győzelem után nyilatkozottTV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.