Molnár Csaba (politikus) Demokratikus Koalíció politika light romantika politikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu "A politikus is ember” című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Molnár Csabát, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnökét.

Tényleg azért választották meg Csabát 33 éves korában közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek, mert egy hídon állva telefonált, és ez a pillanat megihlette megbízóit? Utánajártunk, mi igaz a róla terjengő pletykákból.

Fiatal, túlmozgásos, és ha szabadidejében nem valamelyik színházban találjuk, akkor fut, vagy a Dagály meleg vizű medencéjében üldögél a haverokkal. Ilyenkor isten ments, hogy politikáról kérdezzük!

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Az a tudás, hogy valaki tud állni a hídon és közben telefonálni elég sok emberben megvan, nem hiszem, hogy ezért lettem közlekedési és hírközlési miniszter. Már fiatalon, a 33. születésnapomon miniszter voltam, sokak szerint ez volt a szülinapi ajándékom, de ha engem is megkérdeznek, biztos nem ezt kértem volna. Nem annyira szórakoztató miniszternek lenni, mint amilyennek tűnik. 2009 januárjában, amikor az ukránok elzárták a gázcsapot és válság alakult ki az országban, pont én voltam az energiaügyi miniszter. Ez volt az első kemény, miniszteri feladatom, rögtön néhány héttel a kinevezésem után. Ha létezik mélyvíz a politikában, akkor ez az volt. 33 évesen, pár hete ülsz a székedben, még azt is tanulod a minisztériumban, hogy melyik ajtó hova vezet, és akkor szilveszter éjszaka megérkezik az egész országot érintő hír, hogy baj lehet a gázszállítással. A buliról fél 10 körül leléptem és mentem a gázelosztóba. A válság három hétig tartott, de végül jól sikerült az akció, nem volt lakossági gázkorlátozás és ipari is csak 24 órán át. Napokig nem mentem haza, éjszakánként bent aludtunk a hivatalban. A miniszteri dolgozószoba mellett volt egy kis lyuk, abban volt egy tábori ágy. A feleségem hozta be utánam a fogkefét, a pizsamát, mindent, amire szükségem volt" - emlékezett vissza a kezdetekre a politikus, aki egyetért azzal az angol mondással, hogy a politika az ötvenesek sportja.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Példás családanya a jobbikos Dúró Dórahttp://www.life.hu/bulvar/20140211-duro-dora-a-jobbik-szovivoje-csaladjarol-meselt.htmlA Life.hu "A politikus is ember” című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét.TV + Bulvár--A reggeli vitaminbomba a főpolgármester-jelölt, Horváth Csaba titkahttp://www.life.hu/bulvar/20140224-horvath-csaba-mszp-fopolgarmester-jeloltje-vitaminbombaval-kezdi-a-napot.html A Life.hu "A politikus is ember” című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Horváth Csabát, az MSZP főpolgármester jelöltjét!TV + BulvárOrigoJógával lazít a belügyminiszterhttp://www.life.hu/bulvar/20140218-pinter-sandor-belugyminiszter-jogaval-lazit-es-teniszezik-es-sportol.htmlA Life.hu "A politikus is ember” című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Pintér Sándor belügyminisztert!TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.