Varga Miklós TV2 István a kiráy Az ének iskolája Varga Vivien tehetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ének iskolája egyik legtehetségesebb kisdiákja Varga Vivien. A lány híres édesapja minden fortélyt bevetett, hogy elvegye csemetéje kedvét az énekléstől. 

Varga Miklós feledhetetlen szereplését az István, a király című legendás rockoperában sosem feledjük. Az énekes most lányának próbálja átadni a stafétabotot, illetve a violinkulcsot és támogatja Vivient, hogy megtalálja az énekesi pályán a maga útját.

Forrás: TV2

„Vivien 6-8 éves volt, amikor elém állt azzal a kéréssel, hogy tanítsam meg énekelni. Mivel nem vagyok énektanár, a kezébe adtam Celine Dion My Heart Will Go On című dalát, hogy ebből tanuljon. Bevallom, az volt a szándékom, hogy elvegyem a kedvét a műfajtól, másrészt azt gondolom, ez egy olyan szerzemény, ami a szakma csúcsát jelenti. Legnagyobb meglepetésemre Vivien pár hét múlva elém állt és tökéletes hajlításokkal elénekelte a dalt" – mesélte Miklós, aki még most is félti lányát attól a pályától, amelynek ő 40 év alatt minden buktatóját megismerte.

„Mivel a nehézségeit és a napos oldalát is ismerem a zenész létnek, féltem őt. Viszont azt látom, mennyire elszánt és ezért mindenben támogatom Vivient. Viszont attól még, hogy a lányom a saját útját kell járnia. Az ének iskolájában apukaként vagyok jelen és nem szólok bele a munkába, maximum, ha otthon kikéri a véleményem, elmondom" – magyarázta az énekes.

Forrás: tv2

Vivien boldogan mesélt az iskolában töltött napokról és arról, milyen volt a duetthétre készülni partnerével, Berki Artúrral.

„Artúrral nagyon jó volt együtt dolgozni és jó barátok lettünk, megtaláltuk a közös hangot. Jóképű fiúnak tartom, de kizárólag barátság van közöttünk. Nem voltam zavarban, mert egy fiúval kellett dolgoznom. Artúrnak remek humora van és teljesen laza maradtam mellette" – mosolygott a tehetséges kislány, aki jövőbeni terveiről is mesélt.

„Felnőtt koromra szeretnék profi popénekessé válni. Igaz, most járok egy musicalstúdióba is, és ezzel a műfajjal is ismerkedem" – mondta Vivien.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.