Larion Zoé mindenét megmutatta a Balaton Soundon

Forrás: Noinoir -
Balaton Sound Larion Zoé Müller Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem igazán fesztiválöltözetben jelent meg Müller Attila kedvese, Larion Zoé a Balaton Sound egyik szponzorának rendezvényén. Átlátszó csipkében, tűsarkúban mulatott, pedig ömlött az eső és fújt a szél. Felmerült a kérdés, vajon Müller Attila kényszerítette a lányt, hogy így öltözzön fel annak ellenére, hogy a legtöbben esőkabátban szórakoztak.

Attila, aki zsűritagként vett részt egy rendezvényen, természetesen magával hozta gyönyörű kedvesét, Zoét. A lány látványától minden férfi elfelejtette, hogy ítéletidő van a legnagyobb nyári buli alatt. Ezt leginkábba a szépség érezte a bőrén, ugyanis ő volt az egyetlen bulizó, aki vékony, csinos kis partiruhában és magas sarkú cipőben tipegett. A Life.hu megkérdezte, miért pont így öltözött fel.

Forrás: Noinoir

„Életemben először jöttem fesztiválra. Attilától megkérdeztem, hogy mit kell felvenni, azt mondta, hogy mindenfélét viselnek a lányok, amihez kedvem van.Itt szembesültem vele, hogy ez nem azt jelentette, hogy szépen öltöznek fel, hanem azt, hogy praktikusan és dögösen, főleg melegen. Legközelebb biztosan a barátnőimtől kérek öltözködési tanácsot! A ruhám persze tetszik a férfiaknak, a szerelmem pedig nem féltékeny a testemet bámuló férfiakra. Úgy gondolja, hogy mindent a szemnek és semmit a kéznek, csak az övé vagyok, a többiek meg hadd irigykedjenek! Megígérte, ha bármi gond lenne, még az életét is feláldozná értem" – nevetett Zoé, aki csomagolt fürdőruhát is, hátha csobbanhatnak egyet a tóban. Szerencsére csini magas sarkújától viszont biztosan el kell majd búcsúznia,mert Attila igazi lovag, és ölben vittá át a sártengeren.

/1407/_gy_k201471242139

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.