Madár Vera különös fóbiával küzd

Forrás:Kék Ezüst Kommunikáció -
Madár Vera színésznő biciklizés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jóban Rosszban cserfes recepciósa gyermekkora óta harcol fóbiája ellen, mely végigkísérte felnőtt életét is. Vera fél a biciklizéstől, és a mai napig nincs kibékülve ezzel a közlekedési formával.Ennek ellenére a gyönyörű színésznőt kérték fel a Mozdulj! Közhasznú Egyesület Balaton körüli biciklitúra egyik arcának, amit el is vállalt.

Vera halálosan retteg a kétkerekűktől. Számára a bringázás mindig is kultikus dolog volt, és hiába próbálkozott az évek során, sosem sikerült összebarátkozni vele. A színésznő őszintén beszélt élményeiről a Life.hu-nak, és hogy mi is váltotta ki belőle ezt a régóta tartó ellenszenvet.

Forrás:Kék Ezüst Kommunikáció

„Nagyon sokszor próbálkoztak a szüleim, hogy megszeressem ezt a mozgásformát. Kaptam egyszer egy nagyon szép tűzpiros kerékpárt, amibe belegravírozták a nevemet. Nem igazán örültem ennek az ajándéknak, mert mindig hatalmasakat estem, és ez elvette a kedvemet a bringázástól. Nem tört el soha semmim. Csak olyan kétkerekűn tudtam közlekedni, amely vagy gyermek méretű volt, vagy kemping kerékpár, amelyről leért a lábam. Ez adott egyfajta biztonságérzetet, de ennek ellenére nem volt az igazi. Ámulva csodálom azokat, akik félelemérzet nélkül elsuhannak mellettem a forgalomban, én pedig ülök a négykerekűmben, és azon gondolkodom, hogy akár én is lehetnék ilyen bátor. Úgy döntöttem, eljött az idő, hogy vegyek egy mély levegőt, és legyőzzem a félelmemet. Ha mindenki meg tud tanulni biciklizni, akkor nekem is sikerülni fog" - árulta el a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.