A Barátok köztben kapott szerepet Rózsa György

Forrás: facebook/Barátok közt -
szerep Nyári Diana Kiss Péter Balázs Rózsa György Barátok közt RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Önmagát alakítja Rózsa György a Barátok köztben, aki majdnem rosszul lett annyi jeges joghurtot evett a forgatás alatt.

Az ismert televíziós - aki nemrég szakított kedvesével - péntek este debütál a sorozatban, ahol nem kell szerepet játszania, mert önmagát alakítja. A televíziós most először próbálta ki, milyen egy sorozatban forgatni, bevallása szerint pedig hatalmas élménnyel távozott - írja a Blikk.

Forrás: facebook/Barátok közt

„Kalamár Tamással, a sorozat producerével már évek óta jó kapcsolatot ápolunk, úgyhogy még a forgatás előtt meghívott, hogy egy kicsit szétnézhessek, hogyan is készül egy ilyen napi sorozat. Már akkor nagyon jól éreztem magam a díszletek között, amikor pedig eljött a felvétel napja, alig vártam, hogy végre dolgozhassunk" – mesélte Gyuri, akinek nem volt könnyű dolga.

„A legnehezebb talán az, amikor az embernek saját magát kell alakítania. Megpróbáltam, bízom benne, hogy a nézőknek is tetszeni fog. Annak pedig különösen örülök, hogy egy olyan kusza szálnak a megoldásában vehetek részt, mint Hanna és Peti szerelme" – mesélte a tévés.

„A Petit alakító Kiss Péter Balázs, valamint Nyári Dia, aki Hannát formálja meg, rendkívül segítőkészek voltak. Ahogy persze a stáb többi tagja is. Mivel Peti jeges joghurtot árul a sorozatban, és a jelenetet többször is fel kellett venni, annyi ilyen édességet ettem, mint még életemben soha" - nevetett Rózsa György.

Ő a magyar Conchita Wursthttp://www.life.hu/bulvar/20140807-conchita-wurstra-az-idei-eurovizios-dalfesztival-gyoztesere-hasonlit-kyra-a-magyar-transzveszita.htmlA 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál győztesére, Conchita Wurstra hasonlít Kyra, a 22 éves magyar transzvesztita, aki ezentúl Kelemen Anna oldalán szórakoztatja a nézőket az Édes Életben.TV + BulvárOrigoMeredek! Lélegzetelállító helyen járt Szabó Zsófihttp://www.life.hu/bulvar/20140807-szabo-zsofi-a-joban-rosszban-szinesznoje-egy-szikla-tetejen-pozolt-eletveszelyes-magassagban.htmlA Jóban Rosszban színésznője éppen Norvégiában kalandozik a hegyek között, a legutóbbi fotójától a lélegzetünk is elakadt.TV + Bulvár--Gáspár Győző mamája fellázadt - Zsolti sem forgathat továbbhttp://www.life.hu/bulvar/20140806-a-tv2-edes-eleteben-gaspar-gyozo-nem-de-testvere-zsolti-maradhatna.htmlA szerkesztőnővel történt balhézása után, csak Gáspár Győzőtől kívánt megválni a TV2, testvérével, a szintén roppant szórakoztató Zsoltival tovább forogna az Édes Élet. Ha... TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.