Balaton szépe, Király Lili átvette a nyereményautóját

Forrás:Life. hu -
Miss Balaton nyereményautó Király Lili
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gépkocsi-tulajdonos lett Miss Balaton, a 20 éves Király Lili. A hatvani szépség eddig a család autóit használta, de végre saját járgánnyal közlekedhet, ugyanis átvette a nyereményét.

Igazán nem mondható mazsolának Lili, akinek fiatal kora ellenére már két éve van jogosítványa.

Forrás:Life. hu

"Amint lehetett, 17 évesen megszereztem a jososítványt, így most nyáron már kétéves a jogosítványom. Eddig a családban lévő autókat használtam, így volt lehetőségem gyakorolni. Ez az első saját autóm, nagyon örülök neki, és várom, hogy kipróbálhassam, használatba vehessem. Úgy érzem, hogy elég jól vezetek, de a parkolási technikámat kell még csiszolni. A barátom, akivel másfél éve vagyunk együtt, megígérte, hogy az új autóval majd ezt is tökéletesítjük. Balesetem még sohasem volt, és remélem, hogy nem is lesz. Hatvani lány vagyok, itt a városban kisebb a forgalom. Ennek ellenére nem félek a forgalmas fővárosban, kifejezetten izgalmasnak találom, hogy mindig figyelni kell. Az autópályán jobban félek" - árulta el Lili.

Forrás: Red Lemon Media

A top 6-ba került Kulcsár Edinahttp://www.life.hu/bulvar/20140804-kulcsar-edina-a-magyarorszag-szepe-gyoztese-a-miss-world-fan-club-facebook-oldala-szerint-benne-van.htmlAkár Miss World is lehet a Magyarország szépe idei győztese, Kulcsár Edina? A Miss World Fan Club Facebook-oldala szerint igen. A profil üzemeltetői a magyar lányt a legszebb hatba sorolták.TV + Bulvár--Megható bejelentést tett a szépségkirálynő, Kulcsár Edinahttp://www.life.hu/bulvar/20140731--kulcsar-edina-miss-world-hungary-2014-felajanlotta-nyeremenyenek-felet-gyermekkorhaznak.htmlMegkapta nyereményautóját és a többi ajándékot Kulcsár Edina, Miss World Hungary 2014. Hazánk legszebb lánya az átadáson meglepő bejelentést tett, az 1 millió forintos készpénzt nem tartja meg.TV + Bulvár--Ugrott a Miss World Hungary, Kulcsár Edina esküvőjehttp://www.life.hu/bulvar/20140721-kulcsar-edina-miss-wordl-hungary-eskuvoje-ugrott.htmlA hazánk legszebb lányának választott Kulcsár Edina egyik álma teljesült, a másik viszont egy kis időre ugrott. Szépségkirálynői teendői miatt le kellett mondania élete másik legnagyobb álmáról.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.