Szekeres Nóra nagyon összenőtt legkisebb fiával

Fotó: Margitay Klára/ Life.hu -
kisfiú szoptatás Szekeres Nóra mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
10 hónapos lett Szekeres Nóri harmadik gyermeke, Alexander, akinek egy estére nélkülöznie kellett édesanyját. Nóri moziba vitte a két nagyobb gyermekét, Noát és Milut.

Nem jellemző, hogy a smink nélkül is gyönyörű Nóri elszakadna legkisebb gyermekétől, akivel nagyon összenőttek. Nóri csak 13 éves volt, amikor megismerte a nála 16 évvel idősebb Szatmári Péter operatőrt, akihez feleségül ment, majd 21 évesen életet adott első gyermeküknek. Nórinak így már van két tinédzser korú csemetéje, a 13 éves Noa és a 11 éves Milán, így nem véletlen, hogy ennyi év után szívesen dédelget egy apróságot.

Fotó: Margitay Klára/ Life.hu

„Annyira pici még Alexander, csak 10 hónapos. Nem szívesen vagyok hosszasan távol tőle, ezért még nem is gondoltam arra, hogy teljes munkaidőben visszamenjek dolgozni. A Babavilág című magazint továbbra is forgatjuk, ennyi elfoglaltság most pont elég nekem. Alexandert még szerencsére tudom szoptatni, nagyon össze vagyunk nőve!" – osztotta meg velünk Nóri, aki tavaly titokban férjhez ment, majd októberben megszülte harmadik gyermekét, akinek egy darabig nem volt neve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.